rövid életű állás

2019.11.25. 16:18

Egy napig sem dolgozott a brit atlétikai szövetség új ügyvezetője

Hat nappal azelőtt, hogy megkezdte volna munkáját, lemondott posztjáról a Brit Atlétikai Szövetség (UKA) új ügyvezetője.

A szövetség elnökének, Chris Cooknak a közleménye szerint vasárnap találkozott Zara Hyde Petersszel, akivel közösen abban állapodtak meg, hogy nem áll munkába új pozíciójában.

A korábbi hosszútávfutót – aki 2008 és 2014 között a nemzeti triatlon szövetség ügyvezetője volt – augusztus végén nevezték ki a UKA-nél december elsejei hatállyal. Néhány napja azonban botrányba keveredett, mivel a Times cikke szerint az általa vezetett iskolában engedte férjét edzőként dolgozni annak ellenére, hogy a férfit korábban eltiltották a tanári hivatás gyakorlásától.

Mike Peterst azért tiltották el a tanári pálya gyakorlásától, mert egy 15 éves lánnyal „helytelen fotókat” cserélt 2012-ben. A szexuális zaklatás vádja alól felmentették, ám a büntetést nem kerülte el.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik