Bulvár-celeb

2023.06.20. 07:05

Júliustól szabadabban lehet lelőni a farkasokat

Ahol jelentős kárt okoznak, ott szabad a vadászatuk.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: AB Photographie

Július elsejétől szabadabb kezet kapnak a farkasok lelövésében a svájci vadászati rendelet alapján a svájci lakosok. A módosított rendelet elsősorban azon területeken könnyíti meg a farkasok lelövését, ahol a vadon élő állatok korábban kimutatható kárt okoztak a lakosoknak. 

Míg eddig legalább tíz haszonállat megölése volt a határ, a gazdák ezentúl már akkor is fegyvert ragadhatnak, ha hat haszonállatukkal végzett farkas 

– írja a berek.hu.

Ezenkívül megengedett lesz az állatok lelövése akkor is, ha egy farkas lakott területen, házak közelében bukkan fel, és látszólag nem riad vissza az emberektől, ezáltal ugyanis veszélyt jelenthet a lakosokra.

A legfrissebb adatok szerint 2022 végén 26 falkában mintegy 250 farkas élhetett Svájcban, a legtöbb a kelet-svájci Graubünden kantonban. Tavaly haszonállatok százait, köztük főleg juhokat ragadtak el.

A CHWolf állatvédelmi egyesület szerint Olaszországban és Franciaországban még több farkas él: míg a francia földeken 300–400 példányról tudni, addig Olaszországban 800–1000 között lehet a számuk. Mivel a határok a hegyekben húzódnak, a ragadozók gyakran vándorolnak át a szomszédos országokból Svájcba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!