2021.04.11. 05:00
Magyarázatot találtak a Marson megfigyelt rejtélyes fekete pókokra
Furcsa, pókszerű fekete foltokat fotózott a Marson a NASA egyik űrszondája. Kutatók most kísérletben is reprodukálták a képződmények keletkezését.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
A képet a Mars Reconnaissance Orbiter nevű űrszonda készítette még 2018. május 13-án. Úgy tűnik, mintha a felvételen óriási, rémálomba illő fekete pókok lennének, valójában azonban nem bizarr marslakókról, hanem egyszerű természeti jelenségről beszélhetünk – írja az Origo.
Az elmélet
Egy teória szerint az úgynevezett pókszerű talajminták akkor jönnek létre, amikor a felszín alatti fagyott szén-dioxid a napsütés hatására felmelegszik, és párologni kezd.
Ez egy aktív, évszakra jellemző folyamat, ami a Földön nem figyelhető meg. Akárcsak a sokak által ismert szárazjég, a Marson lévő fagyott szén-dioxid is szublimál a hő hatására (azaz szilárdból egyből gáz halmazállapotúvá válik). Ez a gáz azonban nem kerül a légkörbe, hanem csapdába esik a felszín alatt.
A felgyülemlő gáz nyomása idővel megrepeszti a jeget, végül kirobban a felszín alól és a légkörbe kerül. Eközben feketés anyagot szállít magával, aminek egy része a robbanás helyén lerakódik, másik része a széllel messzebbre szállítódik.
Az elmélet alapján tehát a pókszerű foltok a szublimált szén-dioxid után maradnak vissza.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/vfXw657ZnnXkeshxpYQ_uq59xKNQxn7kjlwHmTiJTAg/fill/800/533/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJlOWExN2Y1MmI0YzRlYjNiYjA4NzE0NDZlMGZjMDk0.jpg)
A pókszerű képződmények a Mars Reconnaissance Orbiter felvételén
Fotó: Origo / NASA
Az elmélet igazolása
A fenti hipotézist most gyakorlatban is sikerült igazolni, hála a dublini Trinity College, az angol Durham University és a brit Open University együttműködésének.
A kutatók egy speciális laboratóriumban, az Open University Mars Szimulációs Kamrájában reprodukálták a vörös bolygón uralkodó körülményeket.
Első lépésként szén-dioxidból álló jégtömbökbe lyukakat fúrtak, majd ezeket szemcsés réteg fölé lógatták. A kamra nyomását úgy állították be, hogy az megfeleljen a marsi légkör nyomásának.
Amikor a tömböket ráengedték a melegebb homokos rétegre, egyből beindult a gázképződés az érintett felszínnél, az anyag pedig szerteszét repült és jól láthatóvá vált a felszínen a pókszerű mintázat.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt