Nagyvilág

2019.01.15. 11:37

Szakértő: az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára idén 50 és 75 dollár között mozog

Budapest - Idén vélhetően nem csökken tartósan 50 dollár alá az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára, amelynek a maximuma vélhetően 70-75 dollár lehet - mondta Bujdos Eszter a holtankoljak.hu ügyvezetője kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, az olaj árát idén a folyamatos ingadozás jellemzi majd, ez pedig kihat a magyar piacra is, ahol egy héten belül akár 10 forinttal is emelkedhet, illetve csökkenhet az üzemanyagok ára.

Bujdos Eszter úgy vélte, ez a kőolaj kitermelő országok, főképp Szaúd-Arábia, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország kitermelési döntéseitől függ. Emlékeztetett, legutóbb Szaúd-Arábia az olaj árának az emelkedése érdekében csökkentett a kitermelését.

Szaúd-Arábia mellett azonban az Egyesült Államoknak és Oroszországnak is meghatározó szerepe van. 1973 óta először tavaly ismét az Egyesült Államok termelte ki a legtöbb olajat a világon, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államok lépései is nagyban befolyásolják az olaj árának világpiaci mozgását.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!