Nagyvilág

2017.07.05. 13:03

Green Holidays - Uniqa: újabb csoport érkezett haza Törökországból

Budapest - Újabb 219 turista érkezett haza a vasárnap fizetésképtelenné vált Green Holidays Törökországban rekedt utasai közül - közölte Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére szerdán.

Budapest - Újabb 219 turista érkezett haza a vasárnap fizetésképtelenné vált Green Holidays Törökországban rekedt utasai közül - közölte Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére szerdán.

Hozzátette: szerdán az összes Törökországban ragadt utas hazaérkezik Budapestre, illetve Debrecenbe, összesen 569-en. Szerdán délután ezen kívül még két járat érkezik Antalyából Budapestre.

Néhányan maradtak Törökországban, ők önállóan szervezik maguknak kintartózkodásukat, másik irodával szerződtek, ezt a lehetőséget az utasok közel 10 százaléka választotta - mondta.

A folyamatos 24 órás szervezőmunkával megoldották azt is, hogy minden utas sms-ben, a családok pedig telefonon is előzetesen értesítést kapjanak az utazás körülményeiről.

Elmondta, hogy a biztosító munkatársai már a csomagkiadásnál várják az érkező utasokat, hogy mielőbb első kézből nyújtsanak tájékoztatást a kárügyintézés módjáról. Az Uniqa a Törökországban rekedt magyarok hazajuttatása és kártalanítása mellett kiemelten kezeli azon ügyfelek kárrendezését is, akiknek már befizetett utazásuk van a Green Holidays Kft.-nél. A kártalanítás menetéről a cég honlapján tájékozódhatnak az érintettek: (http://www.uniqa.hu/greentajekoztato).

A Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja, a szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. A biztosítási szerződés feltételei alapján az Uniqa Biztosító az utasokkal szemben 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!