Nagyvilág

2015.09.30. 15:39

Biciklis nászút a Föld körül

Egy házaspár két keréken indult el a mézeshetekre felfedezni a világot.

Egy házaspár két keréken indult el a mézeshetekre felfedezni a világot.1550 nap, 40140 kilométer, 46 ország és két kerékpár – egy nászút története számokban. Harkányi Árpád és felesége, Zárug Zita ugyanis esküvőjük után egy héttel biciklivel indult világkörüli útra, hogy két keréken kerüljék meg a Földet, mindez pedig egy korábbi beszélgetésük eredménye.

- A menyasszonyommal egyszer szóba került, mi lenne, ha biciklivel mennénk nászútra, amit követően el is kezdtünk tervezgetni, csakhogy az eredetileg két évre szóló nászútból végül négy év lett – mesélte Árpád, amikor hazatérésük után telefonon beszéltünk. Mint mondta, habár készítettek útitervet, az évek alatt olyan országokba is eljutottak, ahova nem terveztek menni.

Amikor arról érdeklődtem, hol érezték magukat a legjobban, Zita azt felelte, ez olyan mintha egy háromgyermekes édesanyától azt kérdezném, hogy melyik gyerekét szereti a legjobban, majd szüntelen mesélni kezdte az őket ért élményeket. Megjegyezte, nem a világhírű turistalátványosságok adták számukra a legnagyobb élményt, hanem azok az emberek, akikkel találkoztak, egy pillangó ellibbenése vagy a naplemente, az élet apró csodáinak meglátása.



- Gyönyörű a Taj Mahal és Hawaii is meseszép hely, amikor viszont hétköznapi emberekkel találkoztunk és belepillanthattunk a kultúrájukba, az az igazán maradandó emlék – húzta alá. Átvéve a szót Árpád elmondta, útjuk során rengetegen segítették őket, az éjszakákat néha szállodában, többször pedig magánszemélyeknél töltötték, de az is előfordult, hogy tűzoltóságon, mecsetben, garázsban, de még egy ékszerüzletben is aludtak.

- Az útra fizikailag és lélektanilag is készültünk, nehéz szembenézni az ismeretlennel, de azt, hogy kivel találkozunk, vagy hol töltjük az éjszakát inkább kíváncsian éltük meg – tette hozzá felesége. Megjegyezték, a négy év alatt nem csupán tekertek, de dolgoztak is, cikkeket írtak az útról valamint egy falinaptárat is készítettek, többek között ezek bevételéből finanszírozták az utazást.

Tizenegy defekt

A házaspár naponta átlagosan 60-100 kiométert tekert, de mint mondták a napi teljesítmény nagyban függött az időjárástól és a tereptől is, a kerékpáron pedig a legszükségesebb dolgokat vitték magukkal. - Mindenből egy kicsi volt nálunk, ami egy háztartás vezetéséhez létfontosságú, összehajtható lavórban mostunk, vízszűrővel tisztítottuk a vizet és főzőkészüléket és sátrat is szállítottuk – sorolta Zita.

Árpád hozzáfűzte, ahol lehetett, ott felállították a sátrat, viszont Indiában ezt nem tehették meg, mivel elmondásuk szerint az ott élők annyira kíváncsiak, hogy a magánszférát figyelmen kívül hagyva bekukkantottak volna a sátorba. - A háztartási felszerelés mellett a biciklijavításhoz szükséges alkatrészek is a táskában voltak, a több ezer kilométeres út tizenegy defektet tartogatott, de ezek mindegyike a nyugati országokban történt – emlékezett vissza a férfi.



- Az édesanyám eleinte nem igazán volt boldog attól, hogy így képzeltük el a mézesheteket, később viszont velünk együtt örült, hogy annyi szép dolgot látunk és a blogunkon keresztül ő is velünk lehet. Benne is megvan az a kalandvágy, ami bennünk, ugyanakkor féltett is bennünket – mesélte Zita, hogyan fogadták a családtagok a szokatlan nászút tényét.

Hozzátette, most viszont elkezdenek "normális" életet élni, jelenleg állást keresnek, Árpi, mint informatikus mérnök dolgozott korábban ő pedig hittanár-nevelő volt egy általános iskola kollégiumában. Arra a kérdésre pedig, hogy tervezik-e, hogy megismétlik a túrát, azt válaszolták, egyelőre csupán könnyed biciklitúrákat szeretnének tenni Európában, valamint hétvégenként igyekeznek két keréken felfedezni Magyarország rejtett szépségeit.

A házaspár október 2-án este 6 órától ingyenes előadást tart az elmúlt évek kalandjairól a nagyerdei Víztoronyban.

HBN - SzM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!