Nagyvilág

2013.04.19. 12:22

A Stonehenge környéke az eddig véltnél ötezer évvel korábban lakott volt

London, 2013. április 19., péntek (MTI) - A Stonehenge környéke az eddig véltnél ötezer évvel korábban, már 9500 esztendővel ezelőtt lakott volt - állítják brit régészek.

London, 2013. április 19., péntek (MTI) - A Stonehenge környéke az eddig véltnél ötezer évvel korábban, már 9500 esztendővel ezelőtt lakott volt - állítják brit régészek.

A kettős kőtömbkörtől másfél kilométerre folyó ásatások során kerültek elő olyan leletek, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy időszámításunk előtt 7500 táján már éltek a vidéken emberek. A településükről előkerült tárgyak szénizotópos kormeghatározása azt mutatja, hogy időszámítás előtt 7500-től egészen 4700-ig jelen voltak emberek a környéken. Mindez azt jelenti, hogy már a középső kőkorszakban lakott volt a terület, és az akkori emberek emelték az első kőművet a későbbi Stonehenge helyén. Pár ezer évvel később azután az újkőkori emberek váltották fel őket, illetve olvadtak velük egybe.

David Jacques, az ásatás vezetője szerint a Stonehenge-re úgy kell tekinteni, mint kultúrák egybeforrásának helyére - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap megjegyezve, hogy április 19-én, pénteken este a BBC egyes tévécsatornája The Flying Archeologist címmel bemutatja a legfrissebb leleteket és magát a feltárást.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!