Magyarország

2013.04.04. 20:37

Gyerekek rongáltak meg több mint száz sírt a csengeri temetőben

Nyíregyháza, 2013. április 4., csütörtök (MTI) - Elfogtak a rendőrök két gyereket, aki a gyanú szerint több mint száz sírt rongált meg Csenger köztemetőjében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője csütörtök este az MTI-vel.

Berki Bianka elmondta: a szerdai bejelentés után a rendőrök azonnal megkezdték az akkor még ismeretlen tettesek felkutatását, és a nyomozás eredményeképpen csütörtökön megtalálták a bűncselekménnyel gyanúsított két helyi gyereket.

Forján Zsolt (Fidesz-KDNP), a város polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a rongálás szerda délután három és négy óra között történhetett, akkor, amikor a temető gondnoka rövid időre elhagyta a sírkertet. A sírok többsége nagyon megrongálódott, a betonelemek a földre estek és összetörtek, egy részüket valószínűleg fel sem lehet majd újítani. Az anyagi kár a becslések szerint 10 és 20 millió forint között van - tette hozzá.

A város képviselő-testülete csütörtöki rendkívüli ülésén 3 millió forintos segélyalapot hozott létre, amelyből a helyreállítást finanszíroznák, a hozzátartozókat segítenék. Az önkormányzat ezen felül várja minden segíteni akaró ember, valamint az egyházak segítségét is - ismertette Csenger polgármestere.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!