Magyarország

2013.01.03. 13:32

MSZP: a süllyedés éve lesz az idei

Budapest, 2013. január 3., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint nem az emelkedés, hanem a süllyedés éve lesz 2013, az emberek - főleg a kis és a közepes keresetűek - több adót fognak fizetni, mint a 2010-es kormányváltáskor.

Budapest, 2013. január 3., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint nem az emelkedés, hanem a süllyedés éve lesz 2013, az emberek - főleg a kis és a közepes keresetűek - több adót fognak fizetni, mint a 2010-es kormányváltáskor.Szekeres Imre csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2011. februári évértékelő beszédében azt mondta, 2012 az elrugaszkodás, 2013 pedig az emelkedés éve lesz. A szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője szerint azonban a tavalyi esztendőt az ország lecsúszása jellemezte, az idei pedig a süllyedés éve lesz: a gazdaság teljesítménye nem nő, a beruházások elmaradnak, a reáljövedelmek - főként az adójóváírás eltörlése és a magas infláció miatt - tovább csökkennek.

A bruttó 200 ezer forintnál kevesebbet kereső gyermektelenek 15-18 százalékos reálbércsökkenést szenvedtek el a kormányváltás óta - hívta fel a figyelmet az MSZP-s politikus.

A kormány egy szűk réteg személyi jövedelemadóját mérsékelte ugyan, de ezzel feláldozta a növekedést, a jómódúak adócsökkentésének árát pedig az új adók és a kedvezmények megszüntetése miatt az átlagosan vagy annál rosszabbul keresők fizetik meg - mondta, megjegyezve: az szja-csökkentés miatt kevesebb jut az egészségügyi és az oktatási kiadásokra is, ami mindenkit érint.

Az MSZP-s képviselő hangsúlyozta, hogy a vásárlóerő és a fogyasztás csökkenésével a költségvetés is rosszul jár, a tervezettnél kevesebb lesz például a forgalmiadó-bevétel. Eközben új adók sora jelent meg: drágább lesz a telefonálás a távközlési adó miatt, emelkednek a biztosítási díjak a biztosítási adó miatt, és adót kell fizetni a csekkbefizetések után is - sorolta.

Kitért továbbá arra, hogy a béren kívüli juttatások adóterheinek négyszázalékos növelése miatt sok vállalat megvonja azokat a dolgozóitól.

Megismételte: az MSZP azt kezdeményezi, hogy a többet keresők arányosan több jövedelemadót fizessenek, hogy a szegényebb családok is igénybe vehessék a gyermekek után járó adókedvezmény teljes összegét, illetve hogy a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulást - a korábbi tb-járulékot - érzékelhetően csökkentsék. Emellett visszavonnák a vállalkozásokat indokolatlanul terhelő különadókat, majd - amint erre lehetőség nyílik - a tavalyi kétszázalékos áfa-emelést.

Az MTI kérdésére Szekeres Imre azt mondta, a tízszázalékos rezsicsökkentés - bár sok családnak könnyebbséget hoz - nem olyan mértékű, hogy kiegyenlítené az alacsonyabb reálbérek miatt elszenvedett jövedelemkiesést. Ráadásul, fűzte hozzá, egyelőre kérdéses, hogy a gáz és a villamos energia árának csökkentése milyen hatással lesz a szolgáltatás színvonalára.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!