Magyarország

2008.12.23. 18:52

Megegyezés nincs, de januárig nem lesz sztrájk

<p>A kedd délutáni tárgyalás sem vezetett eredményre a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) között.</p>

Az álláspontok továbbra sem közeledtek, az érdekképviselet pedig nem zárja ki, hogy januárban folytatják a sztrájkot. Addig azonban a legsürgősebb kérdésekre, a kollektív szerződésre és a jövő évi bérekre koncentrálnak. Ezekről ugyanis január 1-ig meg kell állapodniuk a vasúttársasággal.

Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke a Független Hírügynökségnek a keddi egyeztetést követően elmondta: nem született megegyezés. Januárig nem lesz munkabeszüntetés, a szakszervezet ugyanis nem akar azoknak kárt okozni, akik az ünnepek alatt meg akarják látogatni szeretteiket. Az alelnök hozzátette: ha nem lesz továbbra sem megegyezés, "januárban nem lesz karácsony". Az újabb egyeztetés időpontjáról nem állapodtak meg, mert a MÁV ismeri a követeléseket, bármikor egyezséget kérhet.

Jövő héten hétfőn azonban egyeztetnek a kollektív szerződésről és a jövő évi bérekről. Sok dolgozónak nincs még ugyanis kollektív szerződése és akiknek van, azoké is lejár december utolsó napján. Tárgyalnak majd valószínűleg jövő hét kedden és szerdán is, de ha nem lesz a két kérdésben megegyezés, januárban ezekkel a követelésekkel kiegészülve folytatódik a sztrájk. Hogy pontosan mikor folytatják, arra még nem jelöltek ki időpontot, de valószínűleg nem január elseje lesz az.

A vasutasok elkeseredettek, mert azt látják, hogy semmibe veszi őket a tulajdonos és a kormány is. A vasutasok követelése a Cargo privatizációs bevételéből törvényes - állítja Bárány Balázs. Ez egy régebbi megegyezésen nyugszik, ami szerint a szakszervezet és a dolgozók elősegítik a sikeres privatizációt. A Cargóért a vártnál is többet kaptak, vagyis a munkavállalók már teljesítették a rájuk eső részt - mondta A VDSzSz alelnöke.

A munkabeszüntetést december 14-én kezdték a vasutasok, először Kelet-Magyarországon, majd délutánra kiterjesztették országossá. A sztrájkban elsősorban jegy- és kocsivizsgálók nem vették fel a munkát. A VDSzSz egyébként február elején hirdette meg az azóta többször felfüggesztett, úgynevezett gördülősztrájkját. Az év eleje óta a hétfőn felfüggesztett volt a hatodik munkabeszüntetés.

Az érdekképviselet követelései egyébként változatlanok: egyrészt minden vasutasnak egyszeri, 250 ezer forintos összeg a MÁV Cargo privatizációjából, másrészt pedig 10 százalékos kiszervezési pótlék a MÁV leányvállalatainál dolgozó munkavállalóknak. A MÁV továbbra is irreálisnak és teljesíthetetlennek tartja a szakszervezet követeléseit.

  • Országos híreink

  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!