Magyarország

2008.03.07. 06:14

Postaládánkból: Remélem egyedi eset?

<p>Nyíregyháza - Azért vagyunk felháborodva, mert több órán át nem értesítettek bennünket. Ezt tartom méltatlannak, megalázónak, ennyit, azaz, hogy azonnal értesítsenek minket a halálhírről úgy gondolom jogosan várhatok el.</p>

Tisztelt főigazgató úr! A fájdalomnak, a dühnek, az elkeseredettségnek „köszönhetően” ragadtam klaviatúrát. Nemrégiben egyik vasárnap koradélután, 76 éves korában meghalt a nagymamám a Sóstói úti kórház pulmonológiai osztályán.

Fel voltunk készülve arra, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, bíztunk persze az abban, hogy inkább utóbb. Aznap délelőtt tizenegy óra körül mentünk be hozzá a kórházba. Sajnos már nagyon gyenge, nagyon rossz állapotban volt, amikor odaértünk hozzá. A hasa teljesen fel volt keményedve, az osztályon dolgozó egyetlen nővér szerint aznap sem széklete, sem vizelete nem volt (pelenkázni kellett).

Szerettünk volna ez ügyben (is) beszélni az osztályon ügyeletben lévő orvossal és, vagy főnővérrel, de hosszas keresés után sem találtuk egyiket sem. Dél körül jöttünk el a nagymamámtól, aki állítólag körülbelül fél óra múlva hunyt el.

Erről azonban egyáltalán nem értesítettek bennünket a kórházból, holott édesapám és édesanyám mobilszámát és az otthoni vezetékes telefonszámot is megadtuk. Ennek ellenére úgy „értesültünk” arról, hogy már nincs az élők sorában a nagymamám, hogy a szüleim délután visszamentek még egyszer meglátogatni őt, és már csak az üres ágyat találták ott.

Azért vagyunk felháborodva, mert több órán át nem értesítettek bennünket. Ezt tartom méltatlannak, megalázónak, ennyit, azaz, hogy azonnal értesítsenek minket a halálhírről úgy gondolom jogosan várhatok el.

Még egyszer nyomatékosítani kívánom: hiszek abban, hogy a fenti eset egyedi, kár, hogy velünk történt meg – panaszolta levelében Garai Szakács László.

Nem megalapozott

Nagymamája sajnálatos halálával kapcsolatban a vizsgálatot lefolytattam. Az alábbiakban összegzem a véleményemet: a dolgozók meghallgatása, és a főorvosnő levele alapján sem etikai, sem fegyelmi vétség esetét nem látom megalapozottnak.

A beteg nyíregyházi hozzátartozóit délután az ügyeletes orvos tájékoztatta a beteg haláláról, ezért külön értesítésre akkor szükség nem volt, hiszen gondolom a családon belül az információkat ők tovább adták.

Mindezzel együtt, amennyiben úgy érzi, hogy az ellátás során problémák merültek fel, elnézését kérem, kérem továbbá, hogy Intézményünkhöz Ön és hozzátartozója továbbra is bizalommal forduljon – válaszolt a felvetésre dr. Pikó Károly főigazgató.

Kapcsolódó cikkek:

A kórház új főigazgatója
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés, a testület döntött arról is, ki lesz a Jósa András Oktató kórház főigazgatója.

Átadták a Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpontot
Az egészségügyben dolgozók színe java Nyíregyházán randevúzott. Ekkor tartották a pályázaton nyert forrásból létrehozott Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpont ünnepélyes átadását.

Betekintettek egymás munkájába
Dr. Pikó Károly az intézmény előtt álló feladatokról tartott előadást a Szakmai Napokon Nyíregyházán.

Ezek is érdekelhetik