Magyarország

2007.12.14. 16:50

Körülbelül 15 kórház és rendelőintézet orvosai vesznek részt a hétfői sztrájkban

<p>A Magyar Orvosok Szövetségének elnöke közölte, hogy lesz olyan intézmény, amelyben csak december 17-én lesz munkabeszüntetés 2-4 órára, de lesz olyan is, amelyben egyik nap egyik osztály, következő nap másik osztály sztrájkol 2 órán át.</p>

A mintegy 15 egészségügyi intézmény között van például a fővárosi Bethesda Gyermekkórház, a szentendrei rendelőintézet, az ózdi, nyíregyházi kórház.

Az orvosok szakszervezetének elnöke elmondta: Győr-Sopron megyéből több háziorvos is jelezte, hogy csatlakozni kíván a sztrájkhoz.

Vállalkozóként ezt hivatalosan nem tehetik meg, ezért azt a megoldást választották, hogy hétfőn továbbképzésen vesznek majd részt, ezért körzetükben csak ügyeleti ellátás lesz.

Gyenes Géza elmondta: azalatt a 2-4 óra alatt, ameddig a kórházak, rendelők orvosai beszüntetik a munkát az esti, hétvégi ügyeleti ellátáshoz hasonló szolgáltatást kaphatnak a betegek. Természetesen sűrgős esetekben mindenkit ellátnak - tette hozzá.

A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) 2002-ben azért alakult meg, mert egy bírósági végzés alapján a Magyar Orvosi Kamara nem láthatott el bizonyos érdekvédelmi feladatokat.

Ahogy a szövetség elnöke fogalmazott: a kötelező kamarai tagság eltörléséig "aludt" a szakszervezet, azonban idén az orvosokat és egészségügyi intézményeket sújtó intézkedések miatt fontossá vált , hogy újjáalakuljon.

Gyenes Géza elmondta: a MOSZ december eleje óta aktivizálódott, tehát kevés volt még az idő szakszervezeti tapasztalatokat gyűjteni. "1-1,5 év múlva azonban már profi módon szervezünk sztrájkokat" - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!