Magyarország

2007.11.07. 16:19

Decembertől a betegek étkeztetésére duplán költenek

<p>Eddig egy kórházi beteg napi étkeztetésére átlagosan 350 forint jutott, ezt az összeget emelik meg december 1-től, ami azt jelenti, hogy személyenként minimum 550 forint plusz ÁFÁ-t kell majd költeni a kórházaknak az ételekre. A tárca vezetője miniszteri rendeletben szabályozza azt is, hogy az ételeknek milyen mennyiségi és minőségi kritériumoknak kell megfelelniük.</p>

A december 1-től hatályos rendelet szerint egy kórházban fekvő betegnek napi háromszori étkezés jár, amelynek kalóriaelosztását is meghatározzák. Ebédre kétféle menüből választhat: egy normál és egy könnyű vegyes menüből. A betegeknek na

ponta legalább egyszer kötelező friss gyümölcsöt vagy zöldséget felszolgálni és az étkezések között is kapniuk kell kisebb falatokat, például egy müzliszeletet, vagy joghurtot. Ezen kívül a betegeknek folyamatosan biztosítani kell valamilyen folyadékot.

Minden kórházban fel kell állítani egy élelmezési munkacsoportot, amelyben részt vesz egy dietetikus is, aki személyre szabottan állapítja meg, hogy egy-egy betegeknek milyen táplálkozásra van szüksége.

Egy két évvel ezelőtti felmérés szerint a kórházban ápolt betegek 30-50 százaléka sem minőségileg, sem mennyiségileg nem kapott megfelelő ételt - mondta Antal Emese az Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Pedig a jó táplálkozás fél gyógyulás - tette hozzá Martos Éva, az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója. Mindkét szervezet részt vett a miniszteri rendelet kidolgozásában.

A kórházi étkeztetés mennyiségének és színvonalának emelésére idén 2 milliárd forintot szán a tárca - mondta az egészségügyi miniszter. Ez 3 hónapra elég, de a jövő évi további 8 milliárd forintra is megvan a forrás - tette hozzá kérdésre válaszolva. Az Egészségbiztosítási Felügyelet és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrzi majd, hogy a kórházak az étkeztetésre kapott támogatást valóban erre a célra költsék.

Horváth Ágnes elmondta azt is, hogy még idén további egyszeri 1 milliárdos támogatást adnak a kórházi étkeztetés illetve a higiéniás körülmények javítására. Az intézmények ebből a pénzből pályázhatnak például poharak, edények, mikrohullámú sütők illetve hajszárítók, fürdető ágyak, tusoló zsámolyok beszerzésére.

A tárca a szeptemberben bejelentett 25 milliárd forintos társadalombiztosítási megtakarításból fordítja a 3 milliárdot az étkeztetésekre, illetve 2 milliárdot kap novemberben a mentőszolgálat - mondta kérdésre válaszolva Horváth Ágnes. A pénzből 10 milliárdot már korábban kiosztottak a kórházak között, a maradék 10 milliárdot pedig két részletben kapják meg az intézmények november végén és decemberben - tette hozzá.

Kapcsolódó anyagok:

  • Egy hétig még biztosan ausztriában maradnak a sérültek
  • Sürgős esetekben
  • A kivizsgálás a cég ajándéka
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!