Magyarország

2007.11.04. 11:53

A hozzánk hasonlót választjuk?

<p>Külső, kisugárzás, tekintet, közös érdeklődés, műveltség, iskolázottság – mind-mind szerepet játszhat a párválasztás során.</p>

De vajon mi a helyzet a testtömeggel? – vetették fel az érdekes kérdést skóciai kutatók. Befolyásolják-e párválasztási szokásaink a túlsúlyosok számának növekedését?

A vizsgálatokba 42 párt vontak be a szakemberek, s

inkább a hozzánk hasonló társat választjuk

A testtömeg és a párválasztás lehetséges összefüggései másokat is gondolkodóba ejtettek: Finnországban például azt vizsgálták, befolyásolja-e a gyermekek számát a szülők ifjúkori testtömege. A felmérés 1980-ban kezdődött, és csaknem 1300 tizenéves fiút és lányt vontak be. Több mint húsz évvel később aztán a kutatók megvizsgálták, mennyi gyermeke született a csapat tagjainak. A kamaszkori testtömeg-indexeket vették figyelembe, s ez alapján legkevesebb gyerekük az elhízottaknak volt, a normál súlyúaknál mintegy 32-38 százalékkal kevesebb. Azok, akik nem elhízottak, „csak” kissé túlsúlyosak voltak tizenévesen, szintén kevesebb utódot vállaltak, de itt már mindössze 4-8 százalék volt az eltérés a normál súlyúakhoz képest. A sovány tinédzsereknek is később kevesebb gyermekük lett – átlagosan 10-16 százalékkal –, mint a normál súllyal rendelkezőknek.

Azaz bármilyen irányban volt eltérés a normál testtömegtől, az kedvezőtlenül befolyásolta a gyermekek számának alakulását. A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az egyre gyakoribb gyermek- és kamaszkori elhízás veszélyeztetheti a jövő nemzedékeit.

További cikkek:

  • Fogyni élvezetesen is lehet
  • Néhány szóban a búvárkodásról
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!