Kóser étteremmel

2021.12.26. 15:00

Hamarosan megnyílik a Debreceni Zsidó Ház

A zsidó közösségi és vallási életnek az újraindítása is a fejlesztés célja.

Forrás: Bekecs Sándor

Forras: Bekecs Sándor

Különböző kulturális, valamint hitélettel kapcsolatos programokon vehetnek majd részt a debreceni zsidó közösség tagjai a nemsoká megnyíló Debreceni Zsidó Házban – tudta meg lapunk Köves Slomótól, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijától. 

 

Köves Slomó elmondta, a Debreceni Zsidó Ház az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség országos programjának részeként valósul meg, amely a zsidó közösségi és vallási élet újraindítását célozza. 

 

Multifunkciós épület lesz 

 

– A hamarosan megnyíló kétszintes épület a város központjában, a Piac utcában kínál egy olyan közösségi teret, ahova a debreceni zsidó közösség tagjai szívesen betérhetnek, különböző kulturális és hitélettel kapcsolatos programokon vehetnek részt. De ellátogathatnak ide azok az érdeklődők is, akik szeretnék jobban megismerni a zsidóságot, és a fellendülő vallási turizmusnak is egyik célpontja lehet. Az alsó szinten kóser étterem helyezkedik majd el, ahol nagyjából 60 vendég tud leülni, a felső szint pedig 60-80 fő befogadására lesz alkalmas. Kialakítunk benne játszószobát, de lesz lehetőség iskola utáni tanulásra, összejövetelek, rendezvények szervezésére is, sőt még a rabbi irodája is helyet kap benne – mondta, hozzátéve, a megnyitás pontos dátumát még nem tudták kitűzni, mert erre az eseményre neves külföldi vendégeket is szeretnének meghívni, és ez erősen függ a járványhelyzettől. 

 

A vezető rabbi továbbá arra is kitért, a Zsidó Ház üzemeltetője a debreceni EMIH lesz, illetve a debreceni rabbi, Faigen Sámuel és felesége, Riki. – Nagyon fontosnak tartom az intézmény létrehozását, mert az elmúlt években a főváros után a debreceni lett a legnagyobb zsidó közösség Magyarországon, valamint Debrecen a hazánkba látogató izraeli és zsidó turisták második legkedveltebb célpontja. A járványhelyzet előtt legalábbis ez így volt, különösen azután, hogy megnyílt a Debreceni Nemzetközi Repülőtér. Az, hogy a városban lesz egy mindenki által elfogadott kóser étterem, az ide érkezők számára mindenképpen fontos. De úgy gondolom, a debreceniek számára is előnyös lesz, hogy egy ilyen gasztronómiai különlegességgel gazdagodik a helyi éttermi választék – összegezte Köves Slomó, aki az EMIH tulajdonában álló Erzsébet utcai ingatlan sorsáról is szót ejtett. A tervek szerint bölcsődét, illetve óvodát nyitnának majd, ám egyelőre még dolgoznak az ehhez szükséges anyagi források összegyűjtésén. 

 

Péter Szabolcs 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!