Kézilabda

2024.07.10. 16:44

Megkezdték a felkészülés a Loki női kézisei

Immár hagyományosan, a Sportdiagnosztikai Életmód- és Terápiás Központban elvégzett felméréssel kezdte meg az új szezont a DVSC csapata.

Haon.hu

A képen Szabó Nina, a DVSC Schaeffler irányítója

Forrás: DVSC Schaeffler / dvsckezilabda.hu

A SET minden igényt kielégítő létesítményében találkoztak szerdán reggel a DVSC Schaeffler játékosai. A mindenre kiterjedő általános orvosi vizsgálaton kívül fizikai és élettani felméréseket végeztek el az intézmény szakemberei, írja a debreceni klub honlapja.
Az első napról hiányzott a párizsi olimpiára benevezett trió, a magyar válogatott Füzi-Tóvizi Petra mellett Tamara Haggerty a holland keret tagja, míg az újonnan érkező Kristin Thorleifsdóttir a svéd nemzeti együttes keretébe került be. Ők hárman értelemszerűen, csak az ötkarikás játékok után csatlakoznak a csapathoz. Szintén új szerzemény, a francai jobbátlövő, Océane Sercien-Ugolin, aki ugyan nem lesz ott az olimpián, ám részt vett a franciák  felkészülésében, így kapott még néhány nap pihenőt, ő majd hétfőn kapcsolódik be a közös munkába.
Két új arcot így is felfedezhettünk a SET-ben gyülekező hölgyek között: az osztrák válogatott jobbátlövő, Kristina Dramac és az irányító Tóth Nikolett ott volt a csapattal és a hangulatot elnézve egyiküknek sem lesznek beilleszkedési gondjai. A hét hátralevő két napjában a Hódosban vesznek részt a lányok fizikai teszteteken, majd jövő hétfőn megkezdődik a labdás felkészülés az új szezonra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában