Labdarúgás

2023.07.14. 13:53

Nem csak játékosokat, edzőket is nevelnek a DEAC-nál

Tehetségközpontk szakmai igazgatója, Benczik Zsolt évértékelésében úgy fogalmazott, a folyamatos fejlődésben hisz.

Haon.hu

Benczik Zsolt

Forrás: DEAC

A szakmai munkát összefogó Benczik Zsolt értékelte az utánpótlás csapatoknál folyó munkát, a fiatal labdarúgók és az őket trenírozó szakemberek feladatairól, az elmúlt szezont tekintve így vélekedett:
„Tehetségközpontként a második évünket kezdtük meg nyáron, biztonságot adott, hogy volt mögöttünk egy év, amely során láttuk, miben kell előrelépnünk, milyen feladatokat kell megoldanunk. Tehát a nemrég lezárult szezonban nem a nulláról kezdtük az építkezést, hiszen megvolt a kialakult rendszerünk, stratégiánk. Ezt igyekeztünk továbbfejleszteni. 

A tehetségközponton belül nem változtattunk az edzői stáb összetételén, ez pedig folyamatosságot jelentett a szakmai munkában.

 Próbáltuk a rendszert átfogóan működtetni, természetesen ez nehéz és összetett feladat, ugyanis nagy létszámban dolgozunk a gyerekeket és az edzőket tekintve. A lényeg, hogy minden téren fejlődni tudjunk, és senki érdeke ne szenvedjen csorbát a klubnál.” – fogalmazott a szakember.

„.”Tehetségközpontunkban nyolc főállású edző dolgozik, akikkel gyakoribb az egyeztetés, folyamatos a szakmai koncepció kidolgozása. Belső képzéseket szoktunk tartani, kialakítottunk egy olyan oktatási rendszert, amelyben már nem külső előadók, hanem saját szakembereink tartottak egy-egy témában tréningeket. A magasabb korosztályokkal foglalkozó kollégákkal leginkább a mérkőzések után egyeztetünk, mivel eredménycentrikusabb a gárdák szereplése. Természetesen a DASE edzőit sem hanyagoltuk el, akik szintén tanfolyamokon vettek részt, elmondhatjuk, szakembereink 80 százaléka magasabb szintre lépett. 

Örömmel jelenthetem, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elvárásainak meg tudtunk felelni.

 Mik a tervek a következő szezonra? Amikor tehetségközpont lettünk, az MLSZ kétéves ciklusra határozta meg felénk elvárásait. Az ősz folyamán a Double Pass újabb auditálást végez majd el nálunk, felmérik, milyen változások zajlottak a klubnál. Bízom benne, hogy az elvártaknak meg tudunk felelni, ez természetesen egy újabb nemes kihívást jelent számunkra. A szövetség újabb pozíciókat határozott meg, amelyeket főállásban, illetve mellékállásban kell majd betöltenünk. Egy nagyon pozitív változás is történt életünkben, amire büszkék vagyunk. Tehetségközpontunk trénerét, Urbin Pétert nevezték ki az NB III.-as csapatunk vezetőedzőjének. Nyilván sajnáljuk, hogy Sándor Tamás távozott a klub kötelékéből, de egy olyan kolléga került a helyére, aki az A licences tanfolyamot nálunk dolgozva végezte el. Ezúton is gratulálok a pozíciójához, és sok sikert kívánok neki! A DEAC utánpótlásban az a feladatunk, hogy játékosokat neveljünk, de ugyanígy gondoljuk ezt az edzők esetében is – zárta gondolatait Benczik Zsolt a klub honlapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában