Kosárlabda

2023.01.01. 18:03

Darrin Govens a DEAC-ban folytatja

Az NB I.-ben és a magyar válogatottban már bizonyított, rutinos irányítóval erősíti meg keretét a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata.

Forrás: DEAC

Darrin Govens korábban Körmenden, Zalaegerszegen, Szombathelyen, Székesfehérváron és Szegeden is megfordult a hazai pontvadászatban, utóbbi állomásán a 2020-21-es szezonban a bajnokság legértékesebb játékosának választották. A 34 esztendős magyar és amerikai papírokkal is rendelkező irányító az elmúlt közel másfél esztendőben a francia első osztályban szerepelt, a Cholet Basket, a Limoges és a Nancy együtteseiben, utolsó bajnoki mérkőzését december 27-én játszotta - írja a DEAC honlapja.

− Keenan Gumbs távozását követően mindenképpen szerettük volna megerősíteni a keretünket, de nem akartunk kapkodni, csak azért, hogy újra négy idegenlégiósunk legyen. A lehetőségeinkhez mérten mindenképp olyan játékosban gondolkodtunk, aki tényleges erősítést jelent a klub számára, és egy olyan karaktert kerestünk, aki mind személyiségével, mind játékával képes lehet kihúzni a csapatot a gödörből. Azt gondolom, hogy Darrin Govenst idehaza senkinek sem kell bemutatni, nagyon örülök, hogy csatlakozott hozzánk, és bízom benne, hogy a segítségével sikerül majd elérnünk a szezon előtt kitűzött célt, a rájátszás kiharcolását − mondta az új igazolással kapcsolatban Becsky István szakosztályvezető.

Govens hétfőn érkezik Debrecenbe, az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat követően pedig csatlakozik is a csapathoz. Az új esztendő első mérkőzésén, január 7-én már pályára is léphet Nyíregyháza elleni idegenbeli bajnokin.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában