Kézilabda

2022.09.28. 13:52

DEAC-siker a Magyar Kupa 2. fordulójában

A szabályok értelmében hiába született döntetlen a találkozón, a hajdúsági csapat jutott a sorozat következő körébe

Forrás: DEAC-

Nem is olyan régen emlékezetes mérkőzést vívott egymással a DEAC és a Békés a bajnokságban. A debreceniek akkor hiába vezettek hazai pályán pár perccel a vége előtt négy góllal, a vendégek egyenlíteni tudtak a lefújás pillanatában – írta szerdán a deac.hu. 

Ezúttal a Magyar Kupában és a Békés otthonában csapott össze egymással a két gárda, a forgatókönyv szinte megismétlődött, ám most fordítva. 

Sikerült némileg revánson venni a legutóbbi pontvesztésért, ugyanis ismét döntetlen lett a vége, és ez továbbjutást ért a DEAC-nak, hiszen a szabályok szerint ilyenkor a vendégcsapat lép a következő körbe.

A találkozón kiemelkedő teljesítményt nyújtott Dobos Balázs és Pethő Ákos, mindketten sokat tettek azért, hogy a hajdúságiak is érdekeltek legyenek a sorozat harmadik fordulójában. 

– Nagy támadásszámú mérkőzést láthattunk, sok kihagyott helyzettel. A védekezéssel és kapusteljesítménnyel sem lehettünk elégedettek, emiatt a félidőt a Békés zárta kétgólos előnnyel. A második játékrész 40. percében már 27-20 volt az eredmény a hazaiaknak, ám az utolsó etapban 12-5-ös periodussal hoztuk döntetlenre a meccset. Itt már jó védekezést láttunk, illetve a helyzeteket rendre gólra tudtuk váltani, ami mutatja csapatunk hatalmas szívét és mentális erejét. Büszkék lehetünk a fiúkra, hogy végig így küzdöttek. Készülünk a hétvégi, Szigetszentmiklós elleni bajnoki mérkőzésre, nagyon nehéz találkozóra számítunk – mondta Mándi Norbert vezetőedző.

Magyar Kupa 2. forduló
Békési FKC–DEAC 32-32 (19-17)

Békés. Vezette: Bujdosó, Horváth V.
DEAC: Pelyhe, Maródi – Hornyák, Mucza 1, Bakó, Mórucz 1, Balázs S. 3, Rédei 1, Kathi 1, Illés 5 (1), Szolnoki 2, Kiss A. 3, Pethő 4, Dobos 9, Kiss R. 2.

Kiállítások: 10, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 4/5, ill. 1/3.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában