Kosárlabda

2022.04.13. 20:10

Nem érdemelt győzelmet a hullámzóan játszó DEAC

Nem lett meg a DEAC-Tungsram első győzelme a középszakasz középházának küzdelmeiben, miután 90–82-re kikapott a Kecskemét otthonában.

Forrás: Kiss Annamarie

A debreceni szakvezetés nem számíthatott az előző találkozón kidőlt Tóth Ádámra, a diagnózis alapján a center számára véget ért az idény, így nélküle kellene kivívni a rájátszásba kerülést a cívisvárosiaknak.

Nem kezdődött rosszul a mérkőzés a debreceniek számára, a negyed feléig fej fej mellett haladt a két gárda, aztán hirtelen elléptek a hazaiak, Berényi Sándor időt is kért a 8. percben. Ám ez sem segített, Klobucar szédületes hárompontosa után 28–18-as kecskeméti előnyt mutatott az eredményjelző az első 10 percet követően.

A folytatásban feljavult Polyák Lászlóék játéka, Josh Hagins pontjai sokat segítettek a felzárkózásban. Ezt látva Forray Gábor, a hírös városiak vezetőedzője hívta magához játékosait, ám a hajdúságiak jó szériáját ez sem törte meg: előbb egyenlítettek, majd Djordje Dzseletovics duplája után már a vendégeknél volt az előny. (30–35)

Nem esett össze a KTE, így nagyszünetre két pontos hazai fórnál vonultak a csapatok. (42–40)

Fordulás után úgy tűnt, a vendéglátó veszi fel hamarabb a fonalat, a Debrecen igyekezett tapadni, de erőfeszítéseit nem koronázta siker, így 73–60-nál fordultak a záró negyedre a felek. Az utolsó etapban sem változott a játék képe, így a DEAC végül 90–82-re maradt alul. Folytatás Szegeden szombat délután. 

MSZ

A tények

Tippmix férfi NB I., középszakasz, középház 3. forduló

KECSKEMÉT–DEAC-TUNGSRAM 90–82 (28–18, 16–24, 29–18, 17–22)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok. Vezette: Földházi T. P., Farkas G., Nyilas I.
KTE: Pollard 21/3, Klobucar 19/9, Dramicsanin 17/3, Milutinovic 9/3, Fazekas -, Csere: Kiss -, Wittmann 20/15, Karahodzsics 4, Ivkovic -. Vezetőedző: Forray Attila

DEAC-Tungsram: Thames 12/6, Drenovac 17/3, Valerio-Bodon -, Dzseletovics 6, Aska 18, Csere: Hagins 15/9, Kovács 2, Polyák 9/3, Neuwirth 3/3. Vezetőedző: Berényi Sándor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában