Amerikaifutball

2022.02.09. 10:23

Sokoldalú játékossal erősítettek a DEAC gladiátorai

A Texasból érkező Damien Thompson több poszton is bevethető, de ebben a szezonban leginkább safetyként számít majd rá a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata.

Damien Thompson | Forrás: deac.hu

Az edzéseken egyre biztatóbb képet mutat a DEAC Gladiators új játékfilozófiája, amelyet Ty Rogers már több mint egy hónapja gyakoroltat. Ezen kívül pedig a keret is folyamatosan formálódik, erősödik, számolt be a debreceniek hivatalos honlapja.

 

A cívisvárosiak ugyanis egy amerikai játékost igazoltak a védelembe Damien Thompson személyében. Ty Rogershez hasonlóan ő is Texas államból érkezik, így nem lesz ismeretlen számára az a stílus, amelyet a szakvezető is próbál átadni a gladiátoroknak.

 

A mindössze 24 éves Thompson testalkatából és képességeiből is adódóan a labda mindkét oldalán veszélyforrást jelenthet az ellenfelekre. Ebben a szezonban viszont leginkább safetyként fogja segíteni majd a Debreceni Egyetem együttesét, de elkapóként, futóként és visszahordóként is bevethető. Damien Thompson a Brownsboro középiskolából már kitűnt gyorsaságával, robbanékonyságával és keménységével. Ezt követően a tehetségét a Northeastern Oklahoma A&M College-en kamatoztatta. Most pedig első ízben hagyja el hazáját, hogy Európában is bizonyíthasson.

Már alig várom, hogy egy új kontinensre utazhassak, hiszen ez számomra egy igazi kultúrsokk lesz

­– emelte ki a gladiátorok új safetyje. – Nagyon nyitottan fogok érkezni, hogy megismerkedjem az ottani emberekkel és szokásokkal. Örülök annak, hogy a sors megáldott ezzel a lehetőséggel, ugyanis rengeteget dolgoztam ezért. Szavakkal nehezen tudom leírni azt, amit igazán érzek. Egyértelműen az a célom, hogy a csapatot bajnoki címhez segítsem. Számomra csak ez az elfogadható eredmény. Ha mindannyian ezért fogunk dolgozni az egész szezonban, akkor jönni fognak az eredmények – tette hozzá.

Damien Thompson várhatóan február végén csatlakozik majd a csapathoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában