Több lábon áll a szoboszlói gólzsák, Máté János

Máté János, a HSE labdarúgója 10 forduló után 12 góllal holtversenyben vezeti az NB III. Keleti csoportjának a góllövőlistáját, ráadásul szombaton harmadik helyen végzett egy budapesti büntetőrúgó-versenyen.

– Legutóbb ugyan elszenvedték első vereségüket a bajnokságban, de a korábbi fordulóban mesterhármast lőtt, előtte néhány nappal mesterötöst, az újonc Hajdúszoboszló így a negyedik helyen áll az NB III. Keleti csoportjában – le a kalappal!

– Egy csatár teljesítményét az egész csapat meghatározza, hiszen ez egy csapatjáték. Mindenki a saját területén odateszi magát maximálisan, a hajdúszoboszlói klub most olyan stabil alapokon áll, amire lehet építkezni. A városvezetés, a szponzorok biztosítják a hátteret, Marosi György elnök és Markovics Andrea ügyvezető is átlagon felül teljesítenek, míg Csillag László személyében olyan vezetőedzőnk van, aki ismeri a mezőnyt, a legapróbb részletekig feltérképezi a soros ellenfelet, és ennek alapján olyan taktikát állít össze, ami hétről hétre sikerre visz minket. Ambiciózus edző, aki – biztos vagyok benne, hogy – magasabb osztályban is fog edzősködni; remélem, a szoboszlói kispadon. Ha a különböző csapatrészek nem működnének jól, akkor nem jutna el a labda hozzám. Végül, de nem utolsósorban: az eredményesség annak is tulajdonítható, hogy nagyon jó közösség alakult ki Szobosz­lón.

– Szép ez a szerénység és a csapatemberi megnyilvánulás, de azért az mégiscsak extrém, ha valaki két meccsen nyolc gólt lő az NB III.-ban, ahol nem pocakos, kiöregedett védők szaladgálnak a pályán.

– Nekem csatárként az a dolgom, hogy eredményes legyek – úgy érzem, az előző csapataimban sem vallottam szégyent a gólszerzést illetően.

– Aki ennyire gólképes a harmad­osztályban, annak magasabb osztályban lenne a helye.

– Lett volna lehetőségem magasabb osztályban játszani, de a koronavírus-járvány felülírt mindent a család javára. Volt idő, amikor azért fohászkodtunk, hogy édesapám élve jöjjön ki a kórházból, korábban édesanyám kapott a vírus szövődményei és a trombózisa által tüdőembóliát. Szerencsére túl vagyunk a nehézségeken, mindenki egészséges a családban, de közben a feleségemmel átértékeltük a dolgokat. Két gyerekem van, Milán és Benett, szeretném, ha a nagyszülők életében is jelen lennének, ezért úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk. A Hajdúszoboszló most NB III.-as, a közelben magasabb osztályú csapat pedig csak egy van, a DVSC.

– Láttunk már élvonalbeli játékosokat „visszajátszani” az NB III.-as kis Lokiban. Nemhogy mesterhármasokat nem lőttek, de még a mezőnyben sem tűntek ki a többiek közül.

– Lehet, hogy furcsán hangzik, amit mondok, de az NB III.-ban sok tekintetben nehezebb játszani, mint az első osztályban. Egyrészt itt nincsenek olyan minőségű pályák, mint az élvonalban, a körülményekkel is meg kell küzdeni. Másrészt az NB III.-ban a védők számára nincs akkora rizikó, mint az OTP Bank Ligában, hiszen vannak, akik csak mellékállású labdarúgók, tehát nem veszítenek annyit egy piros lappal, mint az NB I.-es társaik, legfeljebb pihennek néhány hetet.

– Szándékosan rúgnak?

– Ezt nem állítom, mindenesetre meggyőződésem szerint több okból kifolyólag könnyebb magasabb osztályban játszani.

– Ha ilyen szorgosan termeli tovább a gólokat, aligha kerüli el egy csábító ajánlat valahonnan.

– Hajdúszoboszlón hosszabb távra rendezkedtem be, és bár nem lehet tudni, mit hoz a jövő. 31 évesen úgy tervezem, hogy futballcsapatért Hajdú-Bihar megyét már nem hagyom el.

– Emlékszik, mikor rúgott labdába először?

– Amióta az eszemet tudom, futballozom; még az első rajzom is egy focilabdás pálcikaembert ábrázolt. Ugyanakkor több impulzust kaptam gyerekkoromban, hiszen édesapám a küzdősportok – azon belül is a kyokushin karate – megszállottja volt. Kiegészítő sportágként én is küzdősportokat választottam, évekig birkóztam és bokszoltam, csak azért, hogy jobb legyek a futballban. Szóval több más sportot is kipróbáltam, jut eszembe, gyerekkoromban még sakkoztam is, általános iskolásként megyei versenyt is nyertem. Azért mindig a foci volt az első. Az Olasz Focisuliban kezdtem, aztán végigjártam a ranglétrát a DVSC utánpótlásában, együtt játszottunk Bódi Ádámmal, Bényei Balázzsal vagy Sigér Dáviddal is.

– Sigér sem ragadt meg a Lokiban, ön sem. Mi volt az oka?

– Akkoriban más volt a szemlélet, kevésbé nyúltak a saját nevelésű fiatalokhoz, mint most. Éppen erről beszéltünk a múltkor Sigivel.

– Vélhetően azért, mert a DVSC a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában játszott, amikor önök 19-20 évesek voltak, most pedig a kiesés ellen küzd. Rosszkor születtek?

– Tény, hogy egy Bajnokok Ligájában játszó csapatnál nem az utánpótlás-játékosok beépítése a legfontosabb. Herczeg András például a legutóbbi vezetőedzősége alkalmával bátran nyúlt a fiatalokhoz, és bronz­érmet szerzett azzal a csapattal. Emlékszem, például Varga Kevinnel arról beszéltünk, hova menne kölcsönbe, mondván úgysem kap majd lehetőséget a Lokiban, ha másodosztályban nem tudott alapember lenni Balmazújvároson, végül megkapta a lehetőséget a DVSC első csapatában, és bizonyított. Kevin nagyszerű játékos, az a bronzérmes csapat pedig sokat köszönhet Herczeg Andrásnak.

– Önnek ki adott lehetőséget fiatalon?

– Mezey György hívására kerültem a Videotonba, komolyan számoltak velem, a felkészülés során gólokat rúgtam. A bajnoki rajt előtt Gyuri bácsi közölte is velem, hogy a brazil Alvesszel együtt kezdő leszek, de két nappal a meccs előtt olyan szerencsétlenül ütköztem, hogy elszakadtak a bokaszalagjaim. Nagyon sokat ki kellett hagynom, felépülésem után a Videoton második csapatában, az NB II.-ben gólkirály lettem, ezután már tudtam élvonalban játszani.

– Elégedett az eddigi karrierjével?

– Van nekem önkritikám, tudom, hogy nem tartozom a legtehetségesebb labdarúgók közé, fejben, megfelelő koncentrációval, tudatossággal, akaraterővel és természetesen nagyon sok munkával sikerült kompenzálnom mindent. Engem 14 évesen még utoljára választottak ki, amikor az iskolában fociztunk, de négy év múlva már U19-es Európa-bajnokságon szerepeltem a magyar válogatottal. Nagyon sok tehetséges játékos korán kiég, vagy nem bírja eléggé a mentális terhet, sokan elkallódnak. Én legalább elmondhatom magamról, hogy játszottam az NB I.-ben, a Fradiban kezdőként játszottam a „derbin”, pályára léptem a korosztályos válogatottakban. Csodálatos emlékeim vannak az elmúlt évekről.

– Aki mesterötöst szerez az NB III.-ban, annak minden kétséget kizáróan van valami különleges képessége, erénye. Mi az?

– Talán a helyzetkihasználás a legnagyobb erősségem, illetve próbálok fejben egy lépéssel mindig a védők előtt lenni. Sokszor javamra válik, hogy a helyzetben nem kell gondolkoznom, melyik lábbal lőjem el a labdát, ami édesapám érdeme, hiszen gyerekkoromban kikötötte, hogy csak a rosszabbik, azaz bal lábammal érhetek labdába egy évig, és ezt betartva abszolút kétlábas lettem.

– Hajdúszoboszlóra mivel tudták elcsábítani?

– Egy világos, hosszú távú koncepcióval, és ennek a tudatos építkezésnek szeretnék a részese lenni. Nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is segítem a klubot, a kapcsolataim, a tapasztalatom által, például a játékosok szerződtetésekor. Nyáron is én tárgyaltam a klub nevében több játékossal. Jó közösséget alkotunk, ami egy szezonban legalább 10-12 pontot jelent pluszban.

– Akkor ön a szoboszlói Tőzsér Dániel?

– Dani kiemelkedő játékos volt, szép karriert futott be, biztos vagyok benne, hogy jó kezekben van a debreceni labdarúgás, még ha rögös is az út. Maradjunk annyiban, hogy a pályán és a pályán kívül egyaránt segítem a klubot.

– Valóban jó, dobogóesélyes csapatot sikerült összehozni, de mi van mögötte, amiben az igazi erő rejlik? Hogy néz ki most a szoboszlói utánpótlás?

– Hajdúszoboszlón hosszú időn keresztül nem kapott elég figyelmet a labdarúgás, most az alapoktól kell kezdeni az építkezést. Nagyon sok energiát fordít arra a klub, hogy megfelelő utánpótlásbázist építsen ki, amely gyűjtőhelye lesz a környékbeli srácoknak is. László Richárd utánpótlás-igazgató is sokat tesz azért, hogy ez megvalósuljon. Beszéltük, a tehetséges fiataloknak lehetőséget kellene adni, hogy alkalmanként részt vegyenek a felnőttek edzésén, ezzel is elő tudnánk segíteni a fejlődésüket, pluszmotivációt adni nekik. Természetesen mind infrastrukturálisan, mind szakmailag sokat kell fejlődni, tehát bőven van munka. De nem csak futballról van itt szó! A klubvezetésnek az is törekvése, hogy más sportágakban is bevonzza a helyieken túl a környékbeli gyerekeket is. A HSE számtalan szakosztállyal működik, egyre eredményesebben.

– Benne van a pakliban, hogy a magasabb osztályért el sem kell igazolnia, hiszen a Hajdúszobosz­ló feljut az NB II.-be?

– A fociban minden benne van, azért szép játék. Tudjuk azonban, hogy nem mi vagyunk a favoritok, nem is célkitűzés a feljutás, újoncként idén stabil NB III.-as csapat kialakítása a cél. Ettől függetlenül, ha majd a bajnokság hajrájában is ott állunk „lőtávon” belül, akkor természetesen mindent megteszünk a feljutásért, mint ahogyan addig is minden meccset meg akarunk nyerni.

– Harminc vagy negyven? Hány Máté-góllal számoljunk?

– Nekem nincs olyan, hogy elég. Minden lőtt gól már a múlt, utána csak a következő foglalkoztat – a lényeg, hogy minél több góllal és gólpasszal segítsek a csapatnak.

– Harmincon túl már a civil élet is foglalkoztatni kezdi a futballistákat. Vannak edzői ambíciói?

– Gyerekekkel szívesen foglalkoznék, mint ahogyan időnként foglalkozom is, hiszen Sigér Dáviddal közösen van egy egyéni képzésre szakosodott vállalkozásunk. Ugyanakkor van egy fuvarozással foglalkozó cégem, valamint a debreceni ingatlanszektorban érdekelt vállalkozásom, tehát készülök a futball utáni életre is.

– A fiainak lesz választásuk? Vagy focisták lesznek, és kész?

– Én nem erőltettem, de most a labda a mindenük. Majd ők eldöntik, hogy később mit akarnak sportolni. Bármit is válasszanak, támogatni fogom őket. Csak azt fogom szorgalmazni, hogy mindenképpen sportoljanak valamit, mert tudom, hogy a sport mennyi mindent ad az embernek, és milyen fontos nevelő hatása van.

– Apa, Messi vagy Ronaldo – ki az ikon otthon?

– Mindig olyan mez kell, amiben én játszom. Most éppen a Hajdúszoboszló SE címeres mezében rohangálnak otthon, természetesen így jönnek meccsre is, és mindig több gólt rúgnak, mint én. A nagyobbik fiam Milán, aki négyéves, mindig megkontráz, ha hármat rúgok, akkor ő hatot, ha én ötöt, akkor ő tízet.

– Apának vajon ki jön be jobban, Messi vagy Ronaldo?

– Ronaldóban csodálom a csillapíthatatlan győzelmi vágyát, mindent megtanult a labdarúgásról, tökéletes futballistává vált. Messi pedig egy zseni.

– NB-s szinten mennyi időt ad még magának?

– Amíg bírja a testem, addig egészen biztosan játszani fogok, mert a mai napig annyira élvezem, mint gyerekkoromban. Odafigyelek a szervezetemre, jó visszajelzés, hogy a legutóbbi fotocellás gyorsasági felméréseken is dobogós helyezést értem el. Egy biztos: védő a megyei harmadosztályban sem leszek, addig focizom, amíg elöl lesz szükség rám egy csapatban.

Cs. Bereczki Attila