Labdarúgó NB II.

2020.08.31. 17:00

Balogh Pál: „Remélem, végre elhiszik, hogy tudnak futballozni”

A Debreceni Egyetem futballistái a Nyíregyháza legyőzése után a Győr skalpját is megszerezték. A DEAC a második játékrészben veszélyesebbé vált, ennek köszönhetően értékes három ponttal gazdagodott.

Fotó: deac.hu

Az álmoskönyvek szerint sem kecsegtet sok jóval, ha egy labdarúgócsapat kétgólos hátránnyal megy a szünetre. Talán a DEAC-szurkolók többsége is elkönyvelte az első félidő után, hogy Balogh Pál legénysége a hetedik fordulóban a hatodik vereségét fogja elszenvedni, hiszen az ETO Priskin tizenegyesével és Májer góljával 2-0-ra vezetett – olvasható a debreceniek honlapján.

Aztán a második játékrészben olyan javuláson ment keresztül a mieink játéka, hogy sokan csak a szemüket dörzsölték. Urbin Péter hamar faragott a különbségből, ezt követően pedig még nagyobb nyomást helyeztünk az ellenfélre. Takács lövésénél Vaskeba a tizenhatoson belül kezezett, Rúsz Márton felmutatta a második sárgát a győri játékosnak, Takács pedig gólra váltotta a büntetőt. Végül Nagy Krisztián állította be a 3-2-es végeredményt, a vendégek pedig Vári kiállítása miatt kilenc emberrel zárták az összecsapást. Érdekesség, hogy Nagy ebben a szezonban eddig kétszer köszönt be a bajnokságban, és mindkét találata három pontot hozott a konyhára – hívja fel a figyelmet a deac.hu.

– A Győr kis túlzással helyzet nélkül tudott 2-0-ra vezetni. A második félidőben le tudtuk vetkőzni azt a kishitűséget, amely eddig jellemzett bennünket.

„Ezzel a győzelemmel nem vagyunk kint a vízből, de ebből erőt meríthetnek a srácok. Remélem, végre elhiszik, hogy tudnak futballozni, és semmi sem lehetetlen”

– fogalmazott Balogh Pál vezetőedző.

Takács Péter ugyan értékesített egy tizenegyest, de nagyobb mázlival akár három góllal is zárhatta volna a meccset.

– Azt éreztem, hogy az első félidőben kicsit ész nélkül játszottunk, a rövid passzok helyett csak ívelgettük a labdát. Nyilván nem volt jó hangulat az öltözőben a kétgólos hátrány miatt. Az edző azt kérte tőlünk, hogy bátran futballozzunk, emellett azt is kiemelte, hogy nincs veszítenivalónk. Lélektani szempontból fontos pillanatban szereztük az első találatot. Bosszantott, hogy kétszer is a kapufát találtam el, de kiharcoltam egy tizenegyest, amit értékesítettem. Bízom benne, hogy a sors a folytatásban majd kárpótol a kapufák miatt. Ez a győzelem jó alap lehet a többi mérkőzésre, és meggyőződésem, hogy a második játékrészben mutatott teljesítményre kell építenünk – nyilatkozta a rutinos középpályás.

Az NB II.-ben a válogatott szünet miatt most kisebb szünet következik, Belényesiék legközelebb a Gyirmót otthonában lépnek pályára szeptember 13-án.

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában