új szerződés

2020.08.19. 20:21

Balogh Norbert a Honvédhoz igazolt

A labdarúgó NB I.-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kettő plusz egy évre szerződtette a 24 éves Balogh Norbertet.

Fotó: honvedfc.hu

– Több lehetőségem is volt, külföldről is kerestek, de úgy érzem, vízválasztó időszak következik a pályafutásomban – mondta az aláírást követően Balogh Norbert. – Huszonnégy éves vagyok, és el kellett döntenem, hogy belevágok egy újabb külföldi lehetőségbe, ahol nem biztos, hogy szem előtt vagyok, ahol nem tudom, mennyit játszhatok, vagy olyan klubot keresek, ahol több esélyem van arra, hogy kiteljesedjek, ahol fel tudom újra építeni magamat. Jó érzés fogott el, amikor megkeresett a Honvéd, több mint egy órát beszélgettem Urbányi István sportigazgatóval, nagyon tetszett az, amit felvázolt, és úgy érzem, a legjobb döntés az volt, hogy a Honvédot választom. Fontos tagja akarok lenni a csapatnak, szeretném újra magamat adni a pályán, hogy úgy tudjak futballozni, ahogy Debrecenben is játszottam, mielőtt külföldre kerültem. Vagy akár még jobban – idézte fel a sportoló szavait az NSO.

A 197 centiméter magas csatár Hajdúböszörményben kezdett el futballozni, 2006-ban került Debrecenbe, a Sportiskola csapatához, majd 2008-ban a DVSC-hez igazolt (az U13-as bajnokságban játszott először a klub utánpótláscsapatában). A felnőttek között előbb a DVSC-DEAC és – egy fél éves kölcsönidőszakban – a Létavértes NB III.-as csapatában lépett pályára, majd 2014 augusztusában az NB I.-es felnőttcsapatban is bemutatkozott.

Balogh 2016 januárjában 2.2 millió euróért a Palermóhoz szerződött, amelyben 17-én már be is mutatkozhatott a Serie A-ban, de ebben a kiírásban négy fellépésen csupán 51 játékperc jött össze neki. A következő idényben már 18 tétmeccsen lépett pályára az együttesben, amely búcsúzni kényszerült az élvonaltól.

A másodosztályban már kevésszer léphetett pályára, 2018 nyarán pedig kölcsönadták a ciprusi APOEL Nicosiához, amelyben 12 ütközeten kétszer volt eredményes. Tavaly nyáron szerződést bontott a Palermóval, majd szeptemberben az angol másodosztályú Hull Cityhez igazolt, ahonnan május végén távozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában