NB II.

2020.07.25. 14:06

DEAC: szoros mérkőzés Mezőkövesden

A debreceniek 2-1-re kikaptak az NB I.-es ellenféltől, pedig a végén nagyon közel álltak az egyenlítéshez.

Fotó: deac.hu

A DEAC labdarúgócsapata az élvonalban szereplő Mezőkövesd otthonában tartotta a főpróbát a jövő hét vasárnap kezdődő bajnokság előtt – olvasható a cívisvárosi gárda honlapján. A Zsóry remekelt az előző szezonban, az NB I. meglepetéscsapatának számított, versenyben volt a dobogóért, végül a negyedik helyen fejezte be a küzdelmeket. A Magyar Kupa döntőjébe is bejutott, ahol minimális, 2-1-es vereséget szenvedett a Honvédtól.

A felkészülés tehát a finishez érkezett. A DEAC az edzőmérkőzések során háromszor győzelmet aratott, és két döntetlen mellett egyszer szenvedett vereséget. A borsodi együttes ellen igen nehéz találkozóra számíthatott a debreceni alakulat, bár ilyenkor természetesen nem az eredmény az elsődleges, hanem a meccsterhelés, illetve az, hogy a pályán nyújtott teljesítmények alapján a szakmai stáb képet kapjon arról, hol tartanak a játékosok.

Nem kezdődött jól a DEAC számára a találkozó, hiszen az elején büntetőből vezetést szerzett a Mezőkövesd. Ezt követően főleg mezőnyjáték folyt a pályán, a hazaiak többet birtokolták ugyan a labdát, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A vendégek szervezetten játszottak, próbáláka megnehezíteni az ellenfél dolgát. Urbin Péternek volt két ígéretes lehetősége, de mindkét kísérlete elkerülte a kaput.

A szünetben a Mezőkövesd sort cserélt. A második félidő elején egy buta hibát kihasználva növelték előnyüket a borsodiak, utána azonban kiegyenlítetté vált a küzdelem, sőt, voltak olyan időszakai a mérkőzésnek, amikor mezőnyfölényben játszott a Debreceni Egyetem csapata. A 80. percben a szépítés is összejött, Sigér Ákos kapott egy remek labdát, bevitte a 16-oson belülre, majd éles szögből a rövid felsőbe lőtt. A hátralévő időszakban a DEAC-nak több nagy lehetősége is volt a gólszerzésre, Spitzmüller István került helyzetbe, illetve Bíró Péter szabadrúgásból veszélyeztetett. Labdarúgóink közel álltak az egyenlítéshez, végül azonban maradt a 2-1.

Edzőmeccs

Mezőkövesd Zsóry FC – DEAC 2-1 (1-0)

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Katanec, Neszterov, Vadnai – Cseri, Besirovic, Berecz, Karnyicki, Nagy D. – Jurina. A 2. félidőre beállt: Ryabenko, Eperjesi, Meskhi, Szeles, Vajda, Tóth D., Tóth M., Horváth B., Bencze, Torvund, Kovács D., Laczkó, Jagodics.

DEAC: Szabados – Nagy Z. (Karikás 62.), Szabó K. (Sándor T. 73.), Belényesi, Orosz – Spitzmüller (Kiss B. 73.) – Székely (Soltész 73.), Takács P., Sigér, Gyönyörű (Bíró P. 46.) – Urbin (Burai 62.)

Gól: Cseri (11-esből, 3.), Vajda (50.), ill. Sigér (80.)

A borítóképen: Sigér Ákos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában