Futballünnep

2020.02.18. 20:34

A focinál is hatalmasabb

A múlt század legsötétebb érájára tehető futballunk aranykora – ez is a témája volt Kozma Mihály előadásának.

Fotó: Kiss Annamarie

„A futball hatalma, a hatalom futballja – A focializmus építése címmel tartott előadást kedden este Kozma Mihály, az MLSZ Futsal Bizottságának elnöke. A programot a DE Futballünnep rendezvénysorozatának keretében tartották meg.

Két vb-döntő

Fotó: Kiss Annamarie

– A magyar labdarúgás legfényesebb időszaka egybeesik a történelmünk legsötétebb korszakával – magyarázta lapunknak Kozma Mihály. – A kérdés az, hogy a hatalom segítette-e az Aranycsapatot, illetve Puskásék az eredményeikkel segítségére voltak-e a hatalomnak. Nos, utóbbi csak felhasználta a futballisták sikereit propagandaeszközként. A kommunisták az 1947-es választásokra készülvén tudatosan vették át a sportban az irányítást, minden nagy klub élén az ő emberük ült: Münnich Ferenc, a pesti rendőrfőkapitány lett a Fradi elnöke, Gerő Ernő belügyminiszter az Újpest feje volt, Farkas Mihály honvédelmi miniszteré volt a Budapesti Honvéd, Péter Gábor ÁVH-főnök került az MTK élére. Rátelepedtek a sport­életre, amelyet a harmincas években Klebelsberg Kunó kultuszminiszter kezdett el szervezni, aki a hazafias nevelés szolgálatába állította a sportot, és tömegeket tudott megmozgatni. 1938-ban és 1954-ben is világbajnoki döntőt játszottunk, de a két évszám közötti időszakban sem tűnt el a magyar futball. Sajnos, az első aranykor csúcspontja a II. világháború elejére esett, éppen ezért két esztendeig nem játszott Magyarország válogatottmeccset. Világszínvonalú játékosaink voltak pedig ebben az időszakban, akár három bombaerős válogatottat is ki tudtunk volna állítani, és számtalan kiváló edzővel rendelkeztünk. Őket nem engedték ki külföldre, és kihasználták a szakértelmüket, sikereiket – fogalmazott a korábbi futsalkapitány.

Bár Puskásék a hétköznapi emberekhez képest kiemelt bánásmódban részesültek, a hatalom nagyon keményen fogta őket.

Fotó: Kiss Annamarie

– A játékosok közül sokan tiltott határátlépést kíséreltek meg, hogy külföldre jussanak. 1948-ban ez Kubala Lászlónak, a Barcelona későbbi legendájának sikerült, majd negyvenkilenc januárjában Lóránt Gyula vezetésével próbált meg disszidálni tizen­nyolc válogatott játékos, kint akartak csapatot alakítani, és pénzért játszani Hungária FC néven, de lekapcsolta őket az ÁVH. Ezután elrettentő példaként tőrbe csalták az Újpest védőjét, Szűcs Sándort. Rávették, hogy lépje át illegálisan a határt, majd elfogták és kivégezték, előre eltervezett módon – mondta Kozma Mihály, aki az Aranycsapat játékosainak megfélemlítésére is hozott fel példát.

Fotó: Kiss Annamarie

Nem látott a félelemtől

– A válogatott tagjai nem keresték sokszorosát az átlagember fizetésének, de megengedték nekik, hogy csempésszenek. A behozott árukat értékesíthették itthon, s ezzel kiegészítették a jövedelmüket. Így viszont zsarolhatóvá váltak a sportolók, s akit akartak, lebuktattak, vagy beszervezhettek a besúgói hálózatukba. Például Puskás Ferenc is célkeresztben volt, 53-tól ráállították csapattársát, Czibor Zoltánt, és kényszerítették, hogy jelentsen róla. Meg voltak félemlítve, jó példa erre az 1952-es olimpiai focidöntő Helsinkiben, az első nagy siker helyszínén. A fináléban Jugoszlávia volt az ellenfél, amely ország akkor nem volt a szovjet hatalom kedvence az ismert okok miatt. A jugóknak remek csapatuk volt, ám itthon szó sem lehetett arról, hogy ők nyerjék meg az olimpiát. Puskás a meccs elején kihagyott egy büntetőt, annyira ideges volt. A feszült csapatkapitány szinte használhatatlan volt, mert félt az esetleges vereség következményeitől. Végül csak betalált Puskás is, és hatalmas ünneplés vette kezdetét: megkönnyebbültek, hogy nem lesz retorzió. Az akkori Miss World adta át a csokrot a kapitánynak, aki csak másnap, már megnyugodva, a fotókon tudta megállapítani, mennyire volt jó nő a hölgy.

TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában