Fotókkal

2022.06.13. 17:23

Fiatal tehetségek alkotásaiból nyílt kiállítás a Borsos-villában

Megannyi fiatal mutathatta meg tudása legjavát.

Forrás: Kiss Annamarie

A Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti, grafika és festészet, valamint fém- és zománcműves tanszaki növendékeinek munkáiból nyílt kiállítás hétfőn a Borsos-villában.

Barcsa Lajos alpolgármester
Forrás: Kiss Annamarie

A kiállításmegnyitón Barcsa Lajos alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője örömét fejezte ki a tárlattal kapcsolatban. Úgy fogalmazott, annak idején éppen azért indították el a Borsos Villát, mert szerettek volna – elsősorban a vénkertieknek – egy olyan teret kialakítani, ahol mindenki otthon érezheti magát. – Örülök, hogy a gyermekek is megtalálják itt a számításaikat, és az ő műveiket is kiállítják – fogalmazott, hozzátéve, büszkeség tölti el az általános iskola kapcsán is, hiszen szerteágazó művészeti oktatást vállaltak, így fiatal növendékeikre akár a kreatív ipar leendő tehetségeiként is tekinthetünk.

Szemléletformáló

Mátrai-Nagy Andrea Bíborka, a Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. kreatív igazgatója úgy fogalmazott, az ember számára különleges élmény és felemelő érzés, amikor gyermek alkotók rajzaiból, festményeiből nyíló kiállításon vesz részt. – Az alkotó munkával formálódik a szemlélet, kreatívabbá válnak, fejlődnek a fiatalok. Lehet, nem lesz mindenkiből képzőművész, de a szemléletet, a pedagógusoktól eltanult értékrendet örökre magukkal viszik – mondta.

Mátrai-Nagy Andrea Bíborka
Forrás: Kiss Annamarie

Pálfalviné Kovács Katalin intézményegység-vezető szerint a Vénkerti Általános Iskola szerencsésnek mondhatja magát, hiszen nem egy olyan tanulója akad, aki több művészeti ágban is jeleskedik. – Minden elkészült mű kitartásról, türelemről, tehetségről tanúskodik. Ennek mi sem jobb példája, minthogy számtalan elismerést értek el diákjaink az elmúlt időszakban (nemzetközi szinten is különdíjakat, aranyminősítéseket szerezve.) Ez azt mutatja, a befektetett energia, a végzett munka kiemelkedően jó – emelte ki.

Pálfalviné Kovács Katalin
Forrás: Kiss Annamarie

Az intézményegység-vezető a megnyitón az Év ifjú művésze verseny győzteseinek járó serleget is átadta. A kollégák szavazatai alapján idén az elismerést a tűzzománc tanszakon alkotó Barta Erika Odett, valamint a grafika-festészet tanszakon tündöklő Zádor Liza nyerte.

PSZ


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában