A kütyünek nincs „szaga”

Itt kezdődik valahol az, hogy olvasó felnőtté válunk. A kötelező olvasmányok egy részét már felidézni sem tudom, de van, amire most is emlékszem. Mai napig dühös vagyok, amiért Nemecsek nevét csupa kisbetűvel írták be az egylet jegyzőkönyvébe, még most is fáj, hogy túl késő volt már, mikor nagybetűre váltottak a Pál utcai fiúk. Emlékszem, a Szent Péter esernyőjének nagy részét stílusosan egy esős szombat délutánon olvastam a teraszon ülve. Szurkoltam Vuknak, megsirattam Rómeót és Júliát, de nem értettem a Bánk bánt. Talán ma már érteném, de a rossz szájíz miatt még csak azért sem veszem a kezembe. Sajnos Jókaival is így állok egyelőre. Az azonban biztos, hogy nem a kötelező olvasmányok miatt szerettem meg az olvasást. Ezzel talán nem is vagyok egyedül. Valahol Thomas Brezina Fiúk kizárva című könyvsorozatánál kezdődött az igazi szeretetből történő olvasás nálam, majd jött a Harry Potter, és bizony tinédzserkoromban jelent meg az Alkonyat-trilógia első kötete. Mai napig ott sorakoznak a polcon ezek a könyvek is, J. K. Rowling sorozata pedig bizonyos időnként újraolvasást igényel, hiszen mindig tud valami mást adni. Az évek elteltével persze mindig jönnek újabb és újabb kedvencek, a műfajok is váltakozva találnak rám, de az igazi kedvencektől nem lehet szabadulni.

Egy ideje temetik már a könyvnyomtatást, de amilyen makacs, nem adja meg magát! Mi, olvasó emberek nem adjuk őt! Hiszen az e-booknak nincs „szaga”, nincs hangja annak, ahogy a kemény fedelet felnyitva kicsit megtörik a gerinc. Nincs a kínlódás, hogy is tartsam a könyvet, hogy a súlya miatt ne zsibbadjon el a kezem, s az olvasólámpa tökéletes helyének megtalálása is elmarad, ha csak a kütyüt bámulnánk. De talán már azzal is kibékülünk, ha valaki digitálisan olvassa a könyveket, hiszen legalább olvas.