Debreceni Református Kollégium

2020.02.13. 17:10

Nagykönyvtár: nyitott kapukkal, immár százharminc éve

Az intézmény ma is küldetésének tekinti, hogy értékeit Debrecen és a nemzet rendelkezésére bocsássa.

Fotó: Kiss Annamarie

Fotó: Kiss Annamarie

Fontos jubileumi évhez ért a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, százharminc évvel ezelőtt vált ugyanis mindenki számára nyitottá az intézmény olvasóterme. Ebből az alkalomból nyílt kamarakiállítás csütörtök délután a könyvtár előtti zsibongóban. Dr. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott:

Százharminc évvel ezelőtt, február 15-én a Debreceni Református Kollégium szimbolikusan még szélesebbre tárta kapuit Debrecen városa előtt.

– Ezek a kapuk sosem voltak zárva, hiszen a Református Kollégium 1538 óta nemcsak Magyarország és Erdély világító lámpása, hanem a városnak is iskolája volt. Ezzel az olvasóteremmel a Debreceni Református Kollégium szélesebbre tárta a kapukat és azt mutatta meg, hogy a kultúrának, a tudománynak, a művészetnek azok az eredményei, melyek addig a vastag falak között őrződtek, mindenkié.

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának zsibongója több érdekességgel is várja a látogatókat a következő hetekben. A jubileum alkalmából berendezett galériakiállításon többek között egy 1894-re datált aláírási ívet és olyan fényképeket is találunk, melyek a régi olvasótermet ábrázolják. 1890. február 15-én a teremben negyven olvasó foglalhatott helyet és csaknem háromezerötszáz mű állt rendelkezésükre.

Csütörtök délután ünnepséggel emlékeztek meg erre a jeles alkalomra, ahol Puskás István alpolgármester is köszöntőt mondott. – A könyvtár az internet korában is érvényes és eleven pontja a tudás közvetítésének, ezt az a statisztika is bizonyítja, mely szerint az Egyesült Államokban tavaly többen jártak könyvtárban, mint moziban. A könyvtár mint kulturális tér is nagyon fontos. Ha az olvasásra úgy gondolunk, mint intim szituációra, akkor az olvasó és a szöveg kettesben vannak egymással, vagyis egy régi toposz szerint párbeszédet folytatnak egymással. A nyugati kultúrának mégis van egy olyan, évezredes intézménye, ahol ez az élmény kinyílik a közösség felé, és így az egyént nemcsak a tudás hálózatához, hanem társadalom hálózatához is kapcsolja. A Református Kollégium évszázadok óta szolgálja Debrecen és az egész nemzet kultúráját azáltal, hogy aktívan közvetíti a tudást korok és világok között, és ezt nemcsak az oktatáson, hanem a könyvtáron keresztül teszi – fejtette ki az alpolgármester.

A kiállítást dr. Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményi igazgató nyitotta meg. Ünnepi beszédében kitért arra, hogy a korábbi évszázadokban is inkább korlátozott nyilvánosságról beszélhettünk, hiszen igazgatói engedéllyel „mindenféle idegenek”, városon kívüliek is látogathatták a könyvtárat, egy dolog volt csak nagyon szigorúan tilos: a város határain kívül kölcsönözni.

SZD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában