balmazújváros

2019.06.20. 08:47

Könyvet adtak ajándékba a járókelőknek

A 90. ünnepi könyvhét alkalmából három rendezvényt is szervezett a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár.

Fotó: Berecz Judit

Gobelines Szilvi a Merengők című könyvéről a Nefelejcs Idősek Otthonában mesélt. Nagy érdeklődés övezte Gencsi Zoltán Csárdakönyvének június 13-i bemutatóját. Papp József helytörténet-kutató ismertette a könyvet, majd a jelenlévők nagy örömére a könyvből kimaradt részletekkel fűszerezett, igen érdekes előadás részesei lehettek.

Másik meglepetésükhöz a könyvtárosok június 17-én kitelepültek a város központjába. Színes sátruk köré hamar gyülekezni kezdtek az érdeklődők, végül 350 járókelőt ajándékoztak meg egy-egy könyvvel az ünnepi könyvhét alkalmából. Számtalan felajánlást kaptak ugyanis a lakosság részéről, melynek egy része állományukba került, majd az átválogatást követően kiválasztották a legszebb állapotú köteteket, becsomagolták azokat, hogy a jeles alkalomból megörvendeztethessék az éppen akkor a városközpontban sétálókat.

Nem titkolt szándékuk volt az is, hogy intézményükre irányítsák a figyelmet, ezért minden kötet mellé elhelyeztek egy, a könyvtár szolgáltatásait bemutató kártyát. Bíznak benne, hogy a későbbiekben azok is ellátogatnak hozzájuk, akik esetleg ezidáig nem jártak nálunk, akár olvasóként, akár egy előadás vendégeként, vagy bármely szolgáltatásuk igénybevevőjeként.

Berecz Judit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában