2023.03.23. 17:33
2023 végére befejeződik a Kenézy Campus integrációja
Ezzel az ország egyik legnagyobb egységes betegellátó rendszere jön létre Debrecenben.
Forrás: Kiss Annamarie
A Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ vezetői Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatóval együtt ellátogattak a Kenézy Gyula Campusra, ahol megtekintették az integrációs fejlesztéseket.
A Klinikai Központ vezetőségével folytatott konzultáción szó volt többek között a működőképességről, az erőforrásgazdálkodásról, vagy a hatékonyságról.
A Klinikai Központ munkatársai a betegeket helyezik a középpontba, minden mást ennek rendelnek alá
– tudatta Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató. Kiemelte, hogy az egészségügy egy nagyon bonyolult világ, hiszen mindig vannak benne olyan kihívások, amelyek megoldása nem egyszerű.

Forrás: Kiss Annamarie
– Sokszor azt látom, hogy ezekre nem is igazán lehet választ adni, de itt ma azt tapasztaltam, hogy igenis lehet! Megnyugtató volt számomra, hogy az egyetem vezetése nem máshonnan várja a problémák megoldását, hanem ők maguk tesznek azért, hogy a szolgáltatások minősége javuljon. Izgalmas volt látni, hogy Debrecenben a gyógyítás és az oktatás milyen szoros kapcsolatban áll.
Megnyugtató, hogy Debrecenben tisztában vannak azzal, hogy Hajdú-Bihar vármegye lakosain kívül a régió lakossága is számít a Klinikai Központ két campusán lévő szolgáltatásokra, és az itt dolgozó szakemberek nem ijednek meg ezektől a feladatoktól sem
– szögezte le a főigazgató.
– Legfőbb célunk, hogy a tudomány, az oktatás, az innováció és a mindennapi betegellátás egy helyen összpontosuljon – hangsúlyozta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Kifejtette, hogy minden integrációs törekvés a hatékonyság növelésére és a minőség javítására irányul. Ehhez technikai és informatikai fejlesztésekre is szükség volt annak érdekében, hogy a betegellátó rendszerben dolgozókat olyan információkkal láthassák el, amelyek a gyors, szakszerű döntésekben segítik őket.
Az itt élő emberek érezni fogják majd a pozitív változásokat. Mi emellett köteleztük el magunkat. Az integráció befejeződik, de az egészségügy fejlesztése tovább folytatódik
– tette hozzá.
Prof. dr. Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke felidézte, hogy 2021. januárjában indult el az a folyamat, amelynek eredményeként a Nagyerdei és a Kenézy Gyula Campus egyesültek. Ezzel országunk egyik legnagyobb egészségügyi ellátó rendszere jött létre 6500 dolgozóval és több mint 2800 betegággyal.

Forrás: Kiss Annamarie
– Az integráció legfőbb célkitűzése, hogy a Debrecenben és a vármegyében élők egészségügyi ellátása a korábbinál is magasabb szintre, valós európai élvonalba jusson. Azt szeretnénk, hogy lakóhelytől függetlenül egy esélyegyenlőségen alapuló betegellátás valósulhasson meg. Ennek érdekében, a szakmai ellátórendszer fejlesztésén túl, folyamatosan zajlanak a felújítási munkálatok. Új osztályok is alakultak: többek között szubintenzív, szeptikus részleg, egynapos sebészeti központ és műtőrészleg. Terveink szerint 2023 végére a Kenézy Gyula Campus minden szervezeti egysége klinikai rangra fog emelkedni – fogalmazott.
Panyiczki-Berényi Viktória