A menekültek világnapja

2022.06.20. 11:30

Összefognak, és a végsőkig kitartanak

Varga Ferenc és családja csaknem négy hónapja a háború elől menekült Magyarországra.

Varga Ferenc (balról), Varga Ilona, Varga Melánia és Varga Sándor | Forrás: Kiss Annamarie

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 2000-ben határozott úgy, hogy június 20-át a menekültek világnapjává nyilvánítja. Ezen a napon 2001 óta a hazájukat elhagyni kényszerülők helyzetére akarják felhívni a figyelmet. Az elmúlt hónapokban az orosz–ukrán konfliktus miatt egy jobb élet reményében sokan hagyták el hazájukat. Varga Ferenc és családja február 24-én döntöttek úgy, hogy nem várnak tovább: amíg fennáll a háborús helyzet – néhány napban reménykedtek –, addig Magyarországon kempingezéssel töltik el az időt.

Úgy gondolták, hogy csaknem négy nap alatt véget ér a háború, viszont azóta szinte már ugyanennyi hónapja tartózkodnak hazánkban, és már nem az a fő kérdés számukra, hogy vajon mikor térhetnek haza. Sokkal inkább az érdekli őket, hogyan tudnának saját lábukra állni, és úgy élni a mindennapjaikat Debrecenben, mint ahogy Kárpátalján, Ungváron tették. 

– Reggel felkeltünk (a háború kitörése napján), úgy indult a nap, akárcsak máskor: bekapcsoltuk a tévét, majd kisebb sokkot kaptunk. Hirtelen kellett döntést hoznunk, hiszen tudtuk, minden óra számít: maradunk, vagy továbbállunk. Nos, az utóbbit választottuk. Hozzávetőleg húsz perc alatt pakoltunk össze; úgy voltunk vele, eltöltünk néhány napot Nyírbátorban, majd visszatérünk – fogalmazott a Naplónak Varga Ferenc, aki a feleségével és három gyermekével menekült el Kárpátaljáról. Mint megtudtuk, tervezték a kirándulást, Ferenc egy lakókocsit is vásárolt, így minden készen állt arra, hogy biztonságban elinduljanak. 

Bíznak a holnapban 

Varga Ferenc és felesége, Varga Ilona debreceni otthonukban fogadott bennünket. Mint elmondták, nem gondolták, hogy valaha arról kell beszélniük, hogy menekülniük kellett hazájukból, de megjegyezték: soha nem lehet tudni, mit hoz a holnap.

Ez az ő esetükben teljesen más értelmet nyert: most sem tudják, mi lesz másnap, viszont azt igen, hogy bármi is történjen, összetartanak, és segítik egymást.

A családfő beszéli a nyelvünket, a gyerekeknek is egyre jobban megy a magyar nyelv, Ilona mindent megért, de nem tud még itthon társalogni. – Közgazdász a végzettségem, így sikerült elhelyezkednem az NI-nál, de a feleségemnek muszáj lenne megtanulnia magyarul, ugyanis orvos, pontosabban tüdőgyógyász, oda pedig elengedhetetlen a nyelvismeret – jegyezte meg Ferenc.

Forrás: Kiss Annamarie

Megosztotta velünk, a fiai kosárlabdáznak, ezért is döntöttek megyeszékhelyünk mellett, ugyanis a fiúknak egyik nagy álmuk volt, hogy a Debreceni Kosárlabda Akadémia sportolói legyenek. – Kaptam egy telefonszámot, megbeszéltem az edzővel, hogy megnézi, mit tudnak a fiaim a pályán. Így is történt, majd úgy fogalmazott, szerinte a srácoknak lenne helyük a csapatban.

Hamar döntöttünk, ugyanis megfogadtuk, hogy a gyerekeink érdekeit nézzük: ha már nekünk ott kellett hagynunk a szüleinket, barátainkat és kollégáinkat, akkor legalább nekik legyen jó

– mondta az édesapa, majd Ilona hirtelen felállt az asztal mellől, zsebkendőt ragadt, és bement a szobába. 

Kényszerhelyzetben 

Néhány pillanatra mindannyian elnémultunk, majd Ferenc megtörte a csendet. Ugye, csak azok tudják átérezni egy menekült család helyzetét, akik tapasztaltak már hasonlót. Telnek a napok, a hetek; ami eddig az otthont jelentette a Varga család számára, az talán a jövőben már csak emlék marad számukra. – Próbálok nem arra gondolni, hogy mennyire nehéz a helyzetünk. Nincs abban semmi szégyen, most valóban egyik napról a másikra élünk. Nem mi döntöttünk így, ez kényszerhelyzet, amivel meg kell küzdenünk. A feleségem számára ez az időszak nagyon nehéz, sokkal másabb, mint nekem. Nem beszéli a nyelvet, nem tudott még elhelyezkedni, minden idegen neki, de összetartunk, és együtt végigcsináljuk. A kislányom még óvodás, nagyon gyorsan tanul, az egyik fiam középiskolás, a másik egyetemista, rájuk koncentrálunk, és a jövőjükre – mondta. 

A házaspár megosztotta velünk: nem döntötték még el, hogy végleg Debrecenben maradnak-e, de abban biztosak: mindvégig arra törekednek majd, hogy a legkevésbé sérüljenek.

Megpróbáljuk úgy élni a mindennapokat, hogy a legkisebb dolgokat is felismerjük, amik fényt jelentenek számunkra a sötétségben. Csak így lehet, máshogy nem. A gyerekekre építünk, ha nekünk muszáj lesz új életet kezdeni, akkor legalább ők érezzék jól magukat

– fűzte hozzá. Majd a következőt üzente sorstársainak: – Éljen mindenki a lehetőségekkel, próbálkozzanak, ne adják fel. Minél tovább várnak és ülnek tétlenül, annál nehezebb lesz majd valamibe belekezdeni. Ha így hozta a sors, akkor a lehető legtöbbet kell kihozni a helyzetből – állítja Varga Ferenc.

NE 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában