2020.06.07. 09:34
Ukulele: ez a legjobb „első hangszernek” – videóval
Egyedi, újszerű zenével és hozzá hangulatában jól illő videóval jelentkezett Huszti László.
Fotó: Illusztráció / Shutterstock
A debreceni születésű zenész első, most készülő albumáról, a Sabdabeatről közölt egy felvételt nemrég közösségi oldalán. – Az All in one-t – mint minden dalomat – élő hangszerekkel játszottam fel; a tenort és a basszust ukulelével, valamint ütős hangszerekkel. A dalok inkább hangulatokat fejeznek ki, legtöbbjük instrumentális – mutatott rá Huszti László.
A különös hangszer
A zenész a Naplónak azt is elmondta, hogy az ukulelével 2016-ban találkozott egy nemzetközi szemináriumon Innsbruckban. Az egyik tréner, Mark Taylor ismertette meg az Ukulelefication of Education módszerrel. – Hazaérve rögtön nekiláttam ennek az itthoni adaptációjához, melynek az Ukulele – Tanulj vele! nevet adtam – emlékezett vissza Huszti László. – Ennek lényege, hogy a zenei nevelést itt és most, lehetőleg minél hamarabb el kell kezdeni. Ehhez kiváló eszköz az ukulele, melyet óvodáskortól már lehet tanítani. Így jöttek létre a zeneovis foglalkozások, az ukulelecsoportok, a csapatépítő workshopok és persze a zenei táborok. Ukuleletanárom, James Hill módszerével egyéni és csoportos oktatást is elkezdtem Veszprémben, ahol jelenleg élek – világított rá a zenész.
Öröm zenével segíteni
Huszti László most egy olyan zenei tehetséggondozó központban dolgozik, ahol kifejezetten hátrányos helyzetű fiatalok kapnak esélyt a zenei tanulmányaikhoz, fejlődésükhöz. – A legnagyobb öröm számomra az, amikor látom, hogy az akadályok és az életkörülményeik ellenére mégis meg tudják valósítani a céljaikat. A zene jelenti számukra a kiutat, a lehetőséget, mellyel ki tudnak törni. Emiatt tartom én is fontosnak, hogy mindegy, milyen szinten, de el kell kezdeni hangszerekkel ismerkedni, énekelni. Saját gyermekeimen is látom, hogy minél hamarabb kezdi el valaki, annál jobb – hangsúlyozta végezetül a debreceni tehetség.
SzD