mentorprogram

2019.09.19. 11:14

Csodát nevelnek a bütykölésből

Az NI mentorprogramjában részt vevő intézmények több mint hatezer diákot tudnak elérni és inspirálni a mérnöki pálya választására.

Fotó: Kiss Annamarie

– Nincs olyan gyermek, aki ne szeretne „bütykölni”, s e ténykedése közben a kreativitás, a problémamegoldó képesség számos módszerrel fejleszthető – ez az alapvető meggyőződés a National Instruments Hungary Kft.-nél. A cég most ünnepli mentorprogramjának tizedik tanévét; ennek alkalmából tartottak csütörtökön tanévnyitó konferenciát a részt vevő iskolák képviselőinek az Agóra Tudományos élményközpontban.

Mint kiderült, az oktatási projekt jelenleg 145 általános és középiskolában, illetve óvodában van jelen. A tehetséggondozás személyre szabott módszeréről van szó, mely a természettudományok világát és a programozás alapjait játékos formában hozza közelebb a felnövekvő nemzedékhez, hogy aztán nagyobb kedvvel választhassák a tudományos, mérnöki és informatikai pályát – ismertették a hagyománnyá vált találkozón, melyre ezúttal is mintegy száz pedagógus érkezett, zömében természettudományos, műszaki területről.

 

Köszöntőjében Papp László polgármester utalt arra: a társadalmi felelősségvállalásnak az egyik legszebb missziója, amelyet az NI végez Debrecenben, sőt a régióban és a határokon túl is. – Nagyon örülök, hogy a debreceni oktatás annyira versenyképes, hogy képes ezeket a szakmai instrukciókat befogadni és kapcsolatokat építeni – fogalmazott. Beszédében felidézte azt is: a város oktatási intézményei több jelentős vállalattal kötöttek képzési megállapodást, s ez arra utal, hogy a debreceni oktatás az egyik legversenyképesebb. A természettudományos, műszaki tárgyaknak pedig egyre nagyobb jelentősége van Debrecen jövőjében, mert a gazdaság fejlődése is ezeken a területeken alapul.

Ábrahám László, az NI ügyvezető igazgatója a tanácskozás megnyitóján megköszönte a pedagógusoknak, hogy viszik tovább a tudást, a határokon túlra is. Majd a fizetéseknek az egyes ágazatokban tapasztalható, különböző mértékű növekedését bemutatva illusztrálta, hogy a diákoknak mennyire érdemes erőt fektetni a műszaki, természettudományos területeken a tudás megszerzésébe. Van tehát igazi hozadéka a természettudományos, műszaki tárgyak tanulásának: az életminőségünk javulása, illetve az ország fejlődése szempontjából is. Mindennek átadása és megértetése, mint szavaiból kiderült, nemcsak a diákoknak fontos, hanem a szülőknek is, hiszen ha nekik torz kép él a fejükben arról, mi a fontos a jövő szempontjából, akkor nem biztos, hogy jó irányba neveljük gyermekeinket.

A konferencia megnyitóján a köszöntőket követően díjakkal ismerték el azok munkáját, akik tíz éve folyamatosan részt vesznek a mentorprogramban.

FGY

Számokban

Az NI tíz éve működő mentorprogramjában ebben a tanévben 17 magyarországi és 3 határon túl megyéből összesen 145 intézmény vesz részt:

  • 15 óvoda
  • 80 általános iskola
  • 27 gimnázium
  • 12 szakköziskola
  • 3 közhasznú szervezet
  • 3 nem közhasznú szervezet
  • 5 határon túli
  • A 145 intézmény közül 29 újonnan csatlakozott a programhoz; az intézmények több mint hatezer diákot tudnak elérni és inspirálni a mérnöki pálya választására. A tanévben több mint 30 NI-mentor dolgozik a programban.

    A National Instruments a Virtuális Műszerezésért Alapítvány szeptembertől ismét meghirdeti 2018-ban útjára indított pedagógusi ösztöndíjprogramját, melynek köszönhetően három pedagógus egy tanéven keresztül havi 30 ezer forint juttatást kap.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában