Helyi közélet

2016.03.05. 12:46

Földeket vennének

Debrecen - Szociális szövetkezeteket hoznának létre a kisgazdák.

Debrecen - Szociális szövetkezeteket hoznának létre a kisgazdák.

Dr. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke szombati sajtótájékoztatóján elmondta: amennyiben a menekült kvótáról szóló népszavazás során a 8 millió választópolgár többsége elutasítja az unió kezdeményezését, komoly legitimációt kap a kormány. Szerinte ez a népszavazás nem érint nemzetközi szerződést.

Dr. Turi-Kovács Béla arról is beszélt, hogy véleménye szerint nem kellett volna a haszonbérletbe adott 3 hektárnál nagyobb állami földeket eladni. Mivel ez viszont már megtörtént, most az ebből befolyó pénzeket – a törvénynek megfelelően – földek vásárlására kellene fordítani. Kijelentette: a kistelepülések megmentése érdekében az ilyen földeken szociális szövetkezeteket lenne célszerű létrehozni.

Dr. Simon Miklós, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökségi tagja, nyírbátori országgyűlési képviselő hozzátette: a szociális szövetkezeteken keresztül a szegényeket segíthetnék.

HBN-OCs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában