Helyi közélet

2015.12.07. 18:29

Videó: A vita nem egyenlő a veszekedéssel

Pécs - Országos disputaversenyen jártak a debreceni diákok is.

Pécs - Országos disputaversenyen jártak a debreceni diákok is.

Egy fővárosi gimnázium csapata mögött második, harmadik és negyedik helyezéssel tértek haza a diákok és felkészítőik a nemrégiben Pécsen megrendezett XXXII. Kárpát-medencei és Országos Disputaversenyről. A vitacsatán az Ady gimnáziumból és a Vegyipari szakközépiskolából (az ország egyetlen szakközépiskolája, amely részt vesz a versenyben) 3-3, míg a Fazekas gimnáziumból 4 csapat volt ott a pécsi versenyen.

Kétféle tételmondat

A dispután, vagy vitaversenyen egy tételmondat helyességét kell érvekkel, korrekt és intelligens kommunikációval megvédeni, illetve megtámadni a csapatoknak aszerint, hogy a vetélkedő döntnökei milyen szerepet szánnak a csapatnak. Tehát, az egyébként 3 diákból álló disputagárda tagjainak érvekből és ellenérvekből is alaposan fel kell készülni. A 7–8–9. osztályosok tételmondata a következő volt: A média nagyobb hatással van a gyerekekre, mint az iskola. Míg a 10–11-12. évfolyamosok „Az iskolatípusok sokfélesége hatékonyabbá teszi a közoktatást” témában vitáztak az országos döntőben. A konkrét versenytémák egyébként alkalmasak szaktárgyi ismeretek elmélyítésére is. Az ideiek művelődéstörténeti, történelmi, kommunikációelméleti, kultúrpolitikai és művelődésszociológiai ismereteket kívántak.

– A verseny arra szolgál, hogy a diákok megtanulják azokat a technikákat, amelyek elengedhetetlenek a kritikusan gondolkodó, aktív állampolgár számára. Arra tanít, hogy az egyén boldoguljon egy nyitott, demokratikus társadalomban, de mindezt másokkal együtt gondolkodva tegye. Olyan időtöltés, ami gazdagítja a műveltséget, miközben szórakoztat. A vita elsődleges célja a tanulás, s ez elsőbbséget élvez a győzelemmel szemben – fogalmazta meg a disputa jelentőségét Hajas Zsuzsa, a Vegyipari egyik felkészítő tanára, aki a disputa mozgalom 1994-es magyarországi bevezetésénél is jelen volt. Hozzátette: a disputa megtanít arra, hogy a vita nem veszekedés, hanem probléma-feldolgozó eljárás. Segít a másik ember véleményének, álláspontjának pontos, előítéletektől mentes megértésében is.

HBN–KZS


A legjobban szereplő debreceni csapatok és diákok

2. helyezés: Ady Endre Gimnázium (Nagy Attila, Volosinovszky Bence, Atyi Ádám, tanár: Belinszky Péter)

3. helyezés: Fazekas Mihály Gimnázium (Joó László, Moravecz Kata, Nemes Kristóf, tanár: Lakatosné Tóth Ildikó és Sepely Orsolya)

4. helyezés: Vegyipari Szakközépiskola (Lengyel András, Pál Krisztina, Nagy Kornél, tanár: Baráth Zsuzsanna)1. Nemes Kristóf (Fazekas Mihály G.)2. Nagy Attila (Ady Endre G.)

3. Atyi Ádám (Ady Endre G.)

4. Csontos Flóra (Fazekas Mihály G.)


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában