Helyi közélet

2014.11.17. 20:07

Vaskályhát loptak egy ház udvaráról

Debrecen - Befejezte a három debreceni férfival szemben lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Debrecen - Befejezte a három debreceni férfival szemben lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. november 14-én 17 óra körüli időben egy állampolgár tett bejelentést a rendőrség ügyeletére, hogy Debrecenben a Salakos utcán egy lakatlan ingatlan udvarára ismeretlenek bemásztak és az udvarról egy vaskályhát tulajdonítottak el, amit egy fekete színű Opel típusú gépjárművel vittek el a helyszínről.

A járőrök fél órán belül elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították a 19 éves J. Rolandot, a 25 éves C. Jánost, valamint a 23 éves J. Ernőt, akiket a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek. A rendőrök a vaskályhát visszaadták a tulajdonosának.

A nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte és az ügyet bíróság elé állítási javaslattal 2014. november 17-én megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

- police.hu -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában