Helyi közélet

2013.08.14. 11:09

Történelmi jelentőségű esemény a Görkapocs Fesztiválon

Debrecen - Az elmúlt évhez hasonlóan Hajdúdorogi Egyházmegye idén is megrendezi 2013. augusztus 14-én a Görkapocs Fesztivált, ezúttal Debrecen főterén.

Debrecen - Az elmúlt évhez hasonlóan Hajdúdorogi Egyházmegye idén is megrendezi 2013. augusztus 14-én a Görkapocs Fesztivált, ezúttal Debrecen főterén.

Az esemény most is egybekapcsolódik az évente Máriapócsra szervezett Ifjúsági Gyalogos Zarándoklattal. A fesztivál célja, hogy az egyházmegye kinyíljon a város és az emberek felé, megismertesse velük hagyományát és értékeit, valamint hogy megmutassa, az egyház hogyan és miként képes a XXI. században együtt élni, együtt tevékenykedni és együtt haladni a kor emberével, kultúrájával, eszközeivel. Ennek keretén belül interaktív sátrakban bemutatkoznak a görögkatolikus egyház oktatási és szociális intézményei, közösségei, borászai, valamint a nagyszínpadon fellépnek egyrészt a görögkatolikusság sokszínűségét példázó kórusok, táncosok, másrészt a keresztény értékeket a modern világban felvállaló és azokat hirdető előadók.

A idei Görkapocson velünk együtt fesztiválozik Levente Péter és a United, Orosz György humorista, Mercs Angéla operaénekes, valamint este nagykoncertet ad az Ocho Macho együttes. A sátrak között pedig a görögkatolikus intézetek és közösségek mellett a bemutatkoznak olyan országosan és nemzetközileg is híres és elismert görögkatolikus pincészetek és pálinkafőzdék, mint a St. Andrea Pincészet (Dr. Lőrincz György 2006-ban közönségdíjasként az Év Kedvelt Borásza és Lengyelországban a Magazin Wino által adományozott, az Év Embere cím birtokosa lett, 2009-ben elnyerte a legrangosabb hazai szakmai elismerést, a Magyar Borakadémia által adományozott az Év Bortermelője címet.), a Konyári Pincészet (2008-ban szerezte meg az Év Bortermelője), a Polgár Pincészet (Polgár Zoltán 1996-ban az Év Bortermelője), a Fitomark Pincészet és a Béres Pincészet, illetve a Zsindelyes Pálinkafőzde.

Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan most is részt vesznek a rendezvényen a görögatolikus motorosok, kiegészülve a civil motorosok közösségével, akik délután 14.45-kor a Debrecen-Attila téri görögkatolikus templomtól indulva vezetik fel a Görkapocs fesztivál megnyitójára az Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat mintegy 550 fiatalját. A motorosok után a délután folyamán pedig ingyenes motoroztatást vállalnak, melynek keretein belül egy kisebb útra viszik el a debreceni görögkatolikus lakásotthonok lakóit.

A mostani Görkapocs Fesztiválon történelmi jelentőségű esemény is emeli a programot, hiszen Bölcskei Gusztáv református püspök és a Református Egyház jóvoltából Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök görögkatolikus alkonyati istentiszteletet mutat be a Debreceni Református Nagytemplomban. Az ökumenizmus szempontjából is jelentős esemény azért is kiemelkedően fontos, hiszen II. János Pál pápa előtt és után katolikus istentiszteletet eddig még nem végzett ebben a templomban.

A Görkapocs Fesztivál ebben az évben jótékonysági akcióval is párosul: a fesztivál alatt adománygyűjtést hirdetett meg a Hajdúdorogi Egyházmegye, mellyel a Debrecenben működő lakásotthonokat és a szellemi fogyatékkal élő gyermekek ingyenes táboroztatását vállaló Szent Damján Tábort támogatják. Az akciót és a rendezvényt a Hierotheosz Egyesület is támogatja.

A fesztivál programja:

15.00 – 15.15 – Megnyitó

15.15 – 15.30 – Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola

15.30 – 15.45 – Szent Bazil Oktatási Központ

15.45 – 16.00 – Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola

16.00 – 17.10 – Levente Péter – Kacagó koncert

(17.10 – Görögkatolikus vecsernye a Debreceni Református Nagytemplomban Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök vezetésével)

17.10 – 17.25 – Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola

17.25 – 18.00 – Utcaszínház – DuóTrió

18.00 – 18.45 – United Electro

18.45 – 19.00 – Lautitia Gyermekkar

19.00 – 19.15 – Mercs Angéla

19.15 – 19.30 – Köszöntők

19.30 – 20.00 – Stand up – Orosz György

20.30 – 21.50 – Ocho Macho

21.50 – 22.00 – Záró ima



Ezek is érdekelhetik