2024.06.03. 13:00
Egy éjszaka alatt három balesetet is okoztak Debrecenben az ittas vezetők
Alig három óra alatt hárman vesztették el jogosítványukat.
Mint arról beszámoltunk, a szombati nagy vihar után három baleset is történt nagyon rövid időn belül Debrecenben. A vármegyei rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint valamennyiben közrejátszott az alkohol.
![baleset-debrecen-ittas vezetes](https://cdn.haon.hu/2024/06/T7TKqrFEeSwO62YVrasvgWWeLNoFsGKa4inCNWiJTp4/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhZjkzOTVkOWM4MDRlY2RiYjUyMjJkMTU3OTYzNzA0.jpg)
Forrás: Tóth Imre
Mint írják, egy 24 éves férfi június 1-jén 20 óra körül közlekedett a személyautójával Debrecenben, a Monostorpályi úton. A sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett és több fának is nekicsapódott. A balesetben senki nem sérült meg.
Fának csapódott egy autó a Monostorpályi úton
Fotók: Tóth ImreNem sokkal később, 21 óra körül egy 37 éves férfi is balesetet okozott Debrecen határában, a 48-as főúton. Egy körforgalomban lesodródott az útról és egy szalagkorlátnak ütközött. Mint kiderült, percekkel korábban egy előtte közlekedő autónak is nekiment. Itt sem sérült meg senki.
Szalagkorlátnak hajtott egy autó a 48-as főúton
Fotók: Tóth ImreEgy 45 éves férfi pedig 22 óra 30 perc körül Debrecenben, a Nyíl utcán volt figyelmetlen. A parkolósávból akart a forgalomba becsatlakozni, de nem vett észre egy mögötte szabályosan közlekedő másik gépkocsit. Összeütköztek, ebben a balesetben ketten megsérültek.
Két autó ütközött a debreceni Nyíl utcán
Fotók: Tóth ImreMindhárom sofőrnél pozitív érteket jelzett az alkoholszonda, ráadásul kettőjüknél a bűncselekményi értékhatár közel négyszeresét. A jogosítványaikat még a helyszínen elvették a rendőrök, járművezetés ittas állapotban vétség miatt pedig büntetőeljárás indult velük szemben.
Az egyenruhások további három ittasvezetőt szűrtek ki a fogalomból a hétvégén Debrecenben, ők balesetet nem okoztak.