Sziréna

2024.02.20. 15:38

Lefejelt egy rendőrt, majd az egyenruhásokra uszította a kutyáját egy agresszív férfi

A debreceni ügyészség vádat emelt ellene.

Haon.hu

A kutya a férfival utazott a kocsiban, mikor megállították őket

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az Ózdi Járásbíróságon azzal a férfival szemben, aki egy közúti ellenőrzés során rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – tudatta az ügyészség közlésében.

A vádirat szerint a rendőrök 2023. augusztus 3-án este a 26-os főúton ellenőriztek egy férfit, akiről az intézkedés során felmerült, hogy ittas állapotban vezetett. A rendőrök közölték a férfival, hogy az ittasság kivizsgálása érdekében előállítják a kapitányságra, ezért felszólították, hogy a gépkocsit zárja be és annak kulcsát vegye magához.

A férfi ekkor a bal első ajtón keresztül behajolt a gépkocsiba, mintha eleget tenne a rendőrök felszólításának, majd hirtelen felegyenesedett, és az egyik, őt közelről biztosító rendőrt le akarta fejelni. A fejelő mozdulat annak ellenére elérte a hivatalos személyt, hogy a rendőr megpróbált kitérni. A támadásban a rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Az elkövető ezután előhúzta a vele együtt utazó kutyát a gépkocsiból, és az állatot a rendőrökre uszította. A rendőrök erre hátrálni kezdtek, majd az őket követő férfival szemben könnyfakasztó gázt alkalmaztak mindaddig, amíg a cselekményét abba nem hagyta.

A férfi ekkor közölte, hogy a továbbiakban együttműködik a rendőrökkel, felszólításukra a kutyát a gépkocsiban elhelyezte, azonban ezután ismételten agresszíven viselkedett, az egyenruhásokat verekedésre hívta fel, és kihívó módon feléjük indult. A rendőrök a férfival szemben ismételten könnyfakasztó gázt használtak, amivel az ellenállását végül megtörték, majd megbilincselték, és előállították a rendőrkapitányságra.

A regionális nyomozó ügyészség az elkövetés másnapján gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, és elrendelte az őrizetét. A bíróságra benyújtott vádiratában az ügyészség a több mint 4 hónapig személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt álló férfival szemben halmazati büntetésül szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában