Sziréna

2023.12.06. 09:12

Zebrán ütött el egy gyalogost Szoboszlón a figyelmetlen sofőr – vádat emeltek ellene

Pénzbüntetést kaphat a férfi, aki ráadásul még ittas is volt.

Haon.hu

A baleset következtében a sértett többszörös, 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosság visszamaradásával gyógyultak

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Minősített közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki a zebrán ütötte el a sértettet – tudatta az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2022. augusztus 14-én a délelőtti órákban ideális időjárási és látási viszonyok között közlekedett személygépkocsival Hajdúszoboszló városközpontjában, a kétszer két sávos út külső forgalmi sávjában. A férfi járművében két utast is szállított.

Haladása során egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érkezve nem vette észre, hogy mellette a belső forgalmi sávban egy személygépkocsi megállt, hogy az előtte gyalogos áthaladását lehetővé tegye. A vádlott a zebra előtt nem állt meg, ezért haladási sebességével elütötte a szabályosan, kerékpárját toló sértettet, aki az elütés pillanatában már körülbelül 10 métert megtett az átkelőhelyen. A baleset következtében a sértett többszörös, 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosság visszamaradásával gyógyultak.

A figyelmetlen férfi KRESZ szabályszegő magatartása miatt következett be a baleset, és keletkeztek a sértett sérülései. Az ügyben eljáró Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság azt is megállapította, hogy a vádlott ittas volt, azonban nem játszott közre a baleset bekövetkezésében.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában