Karácsonyi terror

2023.12.09. 07:00

Ilyen is volt: megtorlásból akarták felrobbantani a debreceni Centrum Áruházat karácsony előtt

A rendőröket is halálosan megfenyegette egy ismeretlen csoport.

Haon.hu

Az egykori ikonikus Művész presszó a Blaháné utcában.

Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

Balul sikerült kocsmai verekedés vezetett egy eseménysorozathoz Debrecenben 40 évvel ezelőtt. Az eset a Blaháné utcai Művész presszóban (a mai Kismandula Cukrázsda épülete) történt 1983. október 22-én késő este a Hajdú-bihari Napló cikke szerint. Gál László épp barátaival szórakozott a barátaival, amikor összetűzésbe keveredett az egyik távozóban lévő vendéggel, akit a férfi megrugdosott, élettársát pedig megütötte. A közelben lévő három civil ruhás, szolgálatban lévő rendőr felfigyelt az eseményekre, ketten azonnal a helyszínre siettek, az egyikük lefogta Gál vállát, közölte, hogy rendőr, és felszólította, hogy hagyja abba a verekedést. Az agresszív férfi azonban őt is leütötte.

A rendőr társa is megérkezett, majd ő is felszólította Gált, hogy fékezze magát, ám a férfi menekülni kezdett. A rendőr üldözőbe vette, majd utol is érte, ám Gál őt is megütötte, melynek következtében az a falnak esett. Ekkor elővette szolgálati fegyverét, és figyelmeztette a rendbontót, hogy használni fogja a pisztolyt, ha nem hagyja abba a verekedést, ám a férfi újból ütött. A rendőr ekkor figyelmeztető lövéseket adott le a levegőbe.

Mint a korabeli Napló fogalmazott, ekkor a hátráló, majd ismét támadó Gál karaterugással a földre terítette. A rendőr kénytelen volt fegyverét használni, és esés közben rálőtt támadójára. Gál László a kórházba szállítása közben belehalt sérüléseibe.

A férfi ellen egyébként négy szabálysértési eljárást folytattak le 1982 óta, többek közt veszélyes fenyegetés és ittas járművezetés miatt. Legutóbb október 3-án két fiatalkorú bántalmazása miatt kellett felelnie. A rendőr fegyverhasználatát a Debreceni Katonai Ügyészség jogosnak ítélte – olvasható a lapban.

napló, haon, archív, debrecen
Az 1983-as Napló-cikk, amiben az októberi támadásról írtak
Forrás: Napló-archív

Megfenyegették a debreceni rendőröket

Ez volt az előzménye az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerint annak a fenyegetéssorozatnak, melyet ugyanabban az évben, december 5-én jegyzett be a Belügyminisztérium Belső ellenséges elemek tevékenysége címén.

A levéltár 2023 december elején közzétett dokumentuma alapján a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének információja szerint azt követően, hogy október 22-én jogos rendőri intézkedés következtében egy személy életét vesztette Debrecenben, a 07-es telefonszámon ismeretlen személyek életveszélyesen megfenyegették a rendőrség tagjait.

Mint írják, az egyik telefonáló szerint megalakult az Önvédelmi Forradalmi Diáktanács, mely a fegyverhasználat miatt „megtorló intézkedéseket fog végrehajtani”. Az ellenőrző munka során gyűjtött adatok alapján feltételezhető, hogy az Önvédelmi Forradalmi Diáktanács elnevezés mögött meghúzódó személyek azonosak a Fekete Brigádok aláírású fenyegető levelek küldőivel.

Áruházakat is akartak robbantani

Ugyanezen a napon, december 5-én a debreceni Centrum Áruház igazgatója beszolgáltatott egy levelet, amelyen alá­írásként a Hold csoport szerepel. Az ismeretlen levélírók az igazgatótól és rajta keresztül további három áruház igazgatójától 500-500 ezer forintot követeltek. Azzal fenyegetőztek, hogy ellenkező esetben a karácsony előtti napokban bombát fognak robbantani az áruházakban. Közölték, hogy a pénz átadásával kapcsolatban további utasításokat fognak küldeni.

Az ügyet a Hajdú-Bihar megyei főkapitány az állambiztonsági szerv hatáskörébe utalta, akik megkezdték a nyomozást. Mint a levéltár Facebook-oldalán olvasható, az ezekben az ügyekben folytatott állambiztonsági vizsgálatok iratai azonban még nem kerültek elő.

haon, centrum áruház
Fotó a debreceni Centrum Áruházban (legutóbb az Alexandra Könyvesbolt volt a Piac utcai épületben)
Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán


 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában