Sziréna

2023.07.10. 14:13

Túlsúlyos járműszerelvényeket ellenőriztek a hajdú-bihari határrendészek

Több bírságot is ki kellett szabniuk az egyenruhásoknak.

Az elmúlt napok intézkedései

Forrás: police.hu

A biharkeresztesi határátkelőhelyen jelentkezett belépésre egy magyar állampolgár július 7-én délelőtt. A rendőrök ellenőrizték az adatait, amely során kiderült, vele szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki, ezért előállították – tudatta a police.hu hétfői közlésében.

Ugyanezen a napon nem sokkal éjfél előtt akarta elhagyni az országot egy járműszerelvény Ártándnál. Az egyenruhások megállapították, a tréleren lévő három személyautó közel két tonna túlsúlyt eredményezett. A sofőrrel szemben 500 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

Másnap, délután 14 óra 30 perc körül Ártánd Közúti Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy teherautó. Ez esetben 400 kilogramm túlsúlyhoz 200 ezer forintos közigazgatási bírság társult. Mindkét férfi csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatta az útját.

A rendőrök közös járőrszolgálatot láttak el a román kollégáikkal július 9-én hajnalban, amikor Biharkeresztes belterületén egy magát szír állampolgárnak valló külföldit tartóztattak fel. A férfi sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét nem tudta hitelt érdemlően igazolni. Előállították, majd átadták a román hatóságnak.

Ugyanezen a napon 20 óra körül akarta átlépni az államhatárt egy teherautó Ártándnál. A gépkocsi rakterében lévő meggy több mint 3 tonna túlsúlyt eredményezett, ezért 500 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki a jármű vezetőjének.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában