2023.07.18. 12:21
Talán egy buszjegyre elég lett volna a pénz, amit a tiszacsegei férfi zsákmányolt
Forrás: illusztráció / Shutterstock
A bejelentés június 2-án 22 óra körül érkezett a rendőrségre arról, hogy egy férfit kiraboltak Tiszacsegén. A járőrök azonnal a helyszínre mentek és meghallgatták a sértettet. Mint kiderült, egyik ismerőse támadta meg, leütötte, majd a zsebéből kivette a pénzét - írja a police.hu.
A rendőrök egy órán belül elfogták a 25 éves helyi lakost, majd gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, mindössze 1.340 forintot sikerült megszereznie áldozatától.
A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.