Vádemelés

2023.07.04. 08:17

Szétkapva, a 4-es főút mellett végezte a bank lízingelt autója

Felszámolás indult a cége ellen, az ügyvezető mindent megtett, hogy ne kelljen visszaadnia a járművet.

Forrás: illusztráció / MW-archív

A Debreceni Járási Ügyészség sikkasztás bűntettével vádolja azt a férfit, aki a cége által kölcsönnel vásárolt járművet nem adta vissza a banknak.

A vádirat szerint az elkövető 2020 augusztusától volt ügyvezetője a gazdasági társaságnak, és másfél évvel korábban vásárolt egy furgont, lízingszerződést kötött egy pénzintézettel. 2020 novemberében a vádlott cégével szemben felszámolási eljárás indult, ezért a bank mint tulajdonos felszólította a kft.-t, hogy adja vissza a járművet. Ennek az elkövető nem tett eleget, a furgont többszöri felszólítás ellenére sem adta vissza, hanem tovább használta – áll az ügyészségi közleményben.

A férfi az egyik alkalmazottjával 2022 áprilisában kiszereltette a jármű motorját és a váltóját, később pedig a platóját is leszerelték. Az alkatrészeket az elkövető két debreceni garázsba szállította és elrejtette, majd a járművet a 4-es főút mellé állíttatta azért, hogy később onnan elvigye. A kiszerelt alkatrészeket a nyomozás során a debreceni rendőrök lefoglalták és visszaadták a banknak, amely mint sértett, az eljárásban kérte a kárának megtérítését.

A közlemény szerint

az elkövető több mint 6 millió forint kárt okozott a tulajdonosnak, amiből az alkatrészek visszaadásával közel 3,5 millió forint megtérült.

A vádlott alkalmazottja nem tudott a férfi bűnös szándékáról.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és azt indítványozta, hogy a járásbíróság kötelezze őt a sértett fennmaradó kárának megfizetésére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában