Lezárt ügy

2023.03.10. 10:32

Illegálisan, tiltott módszerrel fogta ki a halakat egy hortobágyi tóból három orvhalász

Az ügy vizsgálatát már befejezték a rendőrök.

Lefoglalt eszköz

Forrás: police.hu

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség és orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást három kunmadarasi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2022. november 27-én este egy hortobágyi tóból elloptak közel másfél mázsa halat. Míg egyikük a sofőr szerepét töltötte be, a másik két férfi tiltott módszerrel, úgynevezett gereblyézéssel kifogta a pontyokat, amiket zsákba raktak - számolt be róla a rendőrség.

A halakat zsákba rejtették
Forrás: police.hu

Úton hazafelé a rendőrök igazoltatták őket, majd az autó átvizsgálásakor megtalálták az ellopott halakat. A három férfit gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tettek.

A rendőrök még akkor este lekapcsolták a tolvajokat
Forrás: police.hu

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában