Sziréna

2023.03.02. 08:31

Engedély nélkül halászott a főcsatornából két éhes hajdú-bihari férfi

A testvérpárt már a gáton utolérte a halőr.

Megélhetési gondokkal küzdöttek a vádlottak, ezért döntöttek az orvhalászat mellett (illusztráció)

Forrás: Napló-archív

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség orvhalászat vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat két férfi ellen, akik tiltott eszközzel, engedély nélkül halásztak – tudatta portálunkkal a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint a vádlottak megélhetési gondjaik miatt elhatározták, hogy a lakóhelyükhöz közeli főcsatornából halat fognak és azt megeszik. Az idősebbik férfinek voltak halfogáshoz szükséges eszközei, gumicsónak, evezők és halfogó hálók. A két férfi az elhatározást követően, 2022. december 31. napján hajnali 3 óra körüli időben a gumicsónakkal kievezett a vízre és ott ún. nyakzó hálókkal kifogtak egy 8 kg súlyú pontyot és egy 14 kg súlyú amúrt, melynek értéke 110 ezer forint. A vádlottakat azonban a hivatásos halőr már a gáton tetten érte, a még élő halakat a főcsatornába visszaengedte, ezáltal a bűncselekménnyel okozott kár megtérült – olvasható a főügyészség közleményében.

Az ügyben a nyomozást Hajdúnánási Rendőrkapitányság folytatta le.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a vádlottak ellen társtettesként elkövetett orvhalászat vétsége és kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján az idősebb vádlottal szemben közérdekű munka és pénzbüntetést, míg a fiatalabb vádlott-társával szemben pénzbüntetést szabjon ki, továbbá a halfogáshoz használt eszközöket kobozza el.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában