Sziréna

2023.01.30. 12:44

Megöltek egy férfit Furtán – négy gyanúsítottat őrizetbe vettek

Az elhunyt szomszédja értesítette a rendőröket.

Alig 40 ezer forintot zsákmányoltak ki az áldozattól.

Forrás: police.hu

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy négyfős társaság tagjai ellen – tudatta a police.hu hétfői közlésében.

A szomszédja értesítette a rendőröket a nyitott bejárati ajtóról.
A szomszédja értesítette a rendőröket a nyitott bejárati ajtóról.
Forrás: police.hu

Egy furtai férfi tett bejelentést a rendőrségre január 27-én délután arról, hogy a szomszédját egy napja nem látta, viszont a ház bejárati ajtaja nyitva van. 

A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol az ingatlan előszobájában holtak találták az 54 éves tulajdonost. A helyszíni szemle, valamint az orvosi vizsgálat is megállapította, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.

Forrás: police.hu

Az egyenruhások forrónyomon indultak az elkövetők felkutatására. Adatgyűjtést és tanúkutatásokat tartottak, majd pár órán belül a látókörükbe került egy négyfős társaság, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.

A nyomozás adatai szerint a 48, 28 és 20 éves férfiak, valamint társuk, egy 31 éves nő meg akarták szerezni ismerősük pénzét. Átmentek hozzá január 26-án, megverték, majd a magatehetetlenül fekvő férfi ruházatát és egész lakását átkutatták. Alig 40 ezer forintot zsákmányoltak, majd hazamentek.

Forrás: police.hu

Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában