Lezáratlan ügy

2023.01.26. 20:00

Sorozatgyilkos vadászhatott prostituáltakra a 4-es főút mentén

Hajdú-biharban több áldozata is lehetett, máig homály fedi a tettes kilétét.

Forrás: Illusztráció: MW-archív

A szakirodalom szerint a prostituáltak körében gyakori, hogy gyilkosság áldozataként végzik. Ennek az egyik oka, hogy könnyű célpontok, mivel tevékenységi körük lényege, hogy félre vonulnak ügyfelükkel. Emellett gyakori, hogy senki sem keresik őket, támadójuknak pedig kecsegtető, hogy ha kést rántanak, fizetniük sem kell a korábban szerzett boldog másfél percért. A rendőrség általában külön kezeli a meggyilkolt örömlányok esetét. A 2007 és 2010 között meggyilkolt három örömlány halála és egy eltűnése mögött egy sorozatgyilkost sejtenek. Bár nem zárták ki, hogy különálló esetekről volt szó, egyként kezelik a filmsorozatba illő bűnügyeket.

Az első eset 2007-ben történt. Augusztus végén eltűnt az akkor 34 éves, Püspökladányban élő V. Zoltánné, aki a 4-es főút mentén kínálta bájait. Három gyermek édesanyja, azonban nem tartotta velük a kapcsolatot. Hónapokig nem is tudott senki a nő eltűnéséről. Miután egyik gyermeke egyre elkeseredettebben hiányolta az anyját, nevelőszülei értesítették a rendőrséget. Eltűnt személyként kezelték, a keresés akkor ért véget, amikor 2011-ben megtalálták és azonosították a földi maradványait.

debrecen, haon, gyilkosság, sorozatgyilkos, rendőrség
V. Zoltánné maradványainak helyszíne
Forrás: police.hu

Tyukodi Angéla még kiskorú volt, de már rendszeresen pénzért tett boldoggá férfiakat egy karcagi autós pihenőhelyen. Egészen 2010. május 22-éig, amikor a barátja este kilenckor biciklivel elé ment, ám látta, hogy a lány beszáll egy bordó személyautóba, ami Debrecen felé indult el. Sosem látták többet.

Alig egy hónap múlva a rendőrök újabb prostituált holttestére bukkantak. A 24 éves P. Piroska a végzetes júniusi délutánon még hívást fogadott, húsz perccel később megkéselték. A meggyilkolt fiatal nőre vérbe fagyva találtak rá a 4-es főút pallagi elágazásánál lévő kiserdőben.

Szintén csak egy hónap telt el, újabb holttestre bukkantak a rendőrök az út szélén. Akárcsak Tyukodi Angéla, a bucsai L. Erzsébet is Karcagon bocsátotta áruba magát. A 24 éves nő augusztus 20-án egy helyi kocsmában töltötte az időt, majd este 9 körül egyedül távozott. A holtteste másnap került elő a Karcagot Bucsával összekötő út mentén.

debrecen, gyilkosság, rendőrség, sorozatgyilkos, haon
Tyukodi Angélát eltűnt személyként keresik
Forrás: police.hu

Petőfi Attila vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztályának akkori vezetője 2015-ben úgy nyilatkozott a Zsaru magazinnak, vizsgálják, hogy az esetek között van-e összefüggés, de egyelőre nincs konkrét gyanúsítottjuk. Mint mondta, az idő múlása és az, hogy a helyszínek nagyon nyomszegények voltak, alaposan megnehezíti a nyomozást.

Abban az évben huszonkétezer családhoz juttattak el levelet, remélve, hogy valaki használható információt tud szolgáltatni, valamint egymillió forintos nyomravezetői díjat is felajánlottak.

A police.hu szerint a gyilkos karcagi vagy környékbeli kötődésű, prostituáltak körében otthonosan mozog, feltehetően időnként igénybe veszi a szolgáltatásaikat. Súlyos párkapcsolati kudarcok jellemezhetik az életét, a nőket lenézi, a határozott nőket pedig mélységesen megveti, gyűlöli. Erős féltékenység jellemző rá, a múltjában előfordulhatott zaklatás. Ilyenkor a kiszemelt vagy őt elhagyó nőt figyeli, követi, akár személyesen, akár telefonon keresi vele a kapcsolatot, esetleg fenyegeti. Mint írják, valószínűleg kést hord magánál, rajong a szúró-vágó eszközökért.

Valamilyen okból 2010-ben befejezte gyilkolási sorozatát. Ennek több magyarázata is lehet: meghalt, elköltözött, súlyos beteg, vagy éppen más bűncselekmény miatt börtönbe vonult.

Nem kizárt, hogy a valódi tettes az a 46 éves könyvelő, aki 2018-ban megölt egy mándoki prostituáltat egy kisvárdai parkolóban. A holttestet egy héten keresztül autójának csomagtartójában tartotta. El akarta ásni, azonban nem talált ehhez „megfelelő helyet”. Egy nap a nyomozók felkeresték mátészalkai otthonában, azonban nem a gyilkosság miatt csengettek be hozzá. A rendőrök azzal gyanúsították, hogy korábban késsel megsebesítette egy nyíregyházi bolt eladóját. Rezzenéstelen arccal válaszolt a kérdésekre, miközben a meggyilkolt nő mindvégig az autójában volt. Végül megtalálták a holttestet, és letartóztatták a férfit.

A házkutatás során hullakereső kutyákat is bevetettek, azonban nem találtak több testet. A kertjében lévő kútból azonban több kés is előkerült.

A férfi azért vált gyanúsítottá a többi nő meggyilkolásában, mert P. Piroska testvére szerint korábban a meggyilkolt örömlánnyal is létesített szexuális kapcsolatot. Mindenesetre tagadta a vádat, így talán sosem derül fény rá, hogy ő tette-e a szörnyűségeket.

Bár nem a három meggyilkolt és egy eltűnt lánnyal együtt kezelték az ügyet, azonban korábban már gyilkoltak prostituáltat a megyében a Hajdú-bihari Napló egyik 2015-ös száma szerint. Az eset 1992-ben történt, az áldozat egy 30 éves téglási kéjhölgy volt. Utoljára nagynénje látta, akinek azt mondta, Debrecenbe utazik, mert egy jól fizető olaszországi munkát ígértek neki, ám az állomáson már nem látták.

Nem sokkal később a téglási temetőnél kertészeti munkát végeztek, amikor a nő fej és végtagok nélküli, derékban kettévágott torzója előkerült. A nyomozók szerint úgy darabolták fel, ahogy a sertéseket szokták. A gyilkos tökéletes anatómiai ismeretekkel rendelkezett, ráadásul a testben szinte egyáltalán nem maradt vér.

Az elkövetőt sosem találták meg. Bár jelentős idő eltelt az esetek között, nem kizárt, hogy ugyanarról a személyről van szó. Ahogy az sem, hogy még mindig szabadlábon van.

HL

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában