Vádemelés

2022.12.15. 16:34

A 10 fokos Tiszába borult két rendőr – egy alezredes ellen vádat emeltek

A rendőrségi motorcsónakba kapaszkodva várták, hogy kimentsék őket.

Forrás: ügyészség

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat csütörtökön a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál. A vádirat szerint 2021 áprilisában a rendőr alezredes társával vízi járőrszolgálatot látott el a Tiszán egy szolgálati célú kisgéphajóval, amelyet ő vezetett. Az alezredes közlekedése során elhaladt a jobb parton kitűzött „Nem szabadon közlekedő komp” tájékoztató jelzés mellett, majd közeledett a köteles komphoz, amelynek acélsodronya ekkor felemelt állapotban volt - írja az ügyészség közleményében. Amikor a komp személyzete észlelte a kisgéphajó közeledését, fehér színű jelzőzászlóval figyelmeztették arra, hogy az acélsodrony felemelt állapotban van, a hajózási út nem szabad.

Ennek ellenére az alezredes a vízi közlekedésre vonatkozó szabályt megszegve, az alacsonyvezetésű köteles komp kifeszített kötelét túlságosan megközelítette, majd járőrtársa egy ott horgászó férfit igazoltatott.

A rendőr kérte a komp személyzetét, hogy engedjék le a kompkötelet, majd anélkül, hogy ezt megvárta volna, hátramenetbe kezdett, majd a műszaki előírásokat be nem tartva hirtelen mozdulattal előremenetbe váltott, amelynek következtében a motor leállt, a víz sodrása pedig a lefelé mozgó, de még a víz fölött lévő kompkötél felé sodorta a motorcsónakot, amelynek nekiütközött, majd felborult. A rendőr és járőrtársa a rendszeresített mentőmellény viselése nélkül a 10 Celsius-fokos vízbe estek, majd a felborult kisgéphajó fenéklemezére felkapaszkodva várták meg a kimentésüket.

Az alezredes cselekményével a hajóban tartózkodó rendőr őrmester életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

A motorcsónak vezetője a balesetért való felelősséget nem ismerte el. Vádiratában az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban szabjon ki pénzbüntetést és a vádlottat határozott időre tiltsa el a vízi járművezetéstől.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában